Skip to main content

 

Komoly botrányba keveredett az elmúlt hetekben az Apple, hiszen közel két éven keresztül elfelejtett szólni az iPhone 6 mobilokkal rendelkezőknek arról, hogy a telefonjaikban lévő akkumulátor kapacitásának csökkenésével párhuzamosan a telefonjaik teljesítménye is csökken.

A vállalat szerint azért korlátozza a készülékek processzorának órajelét, hogy elkerülje az újraindulásokat, továbbá szinten tartsa az akkus üzemidőt.

hirdetés

Ez a praktika egyedülálló a mobiliparban, ráadásul mélyen hallgatott róla az Apple, így a készülékek tulajdonosai nem tudhatták, hogy egy olcsó akkucserével belátható ideig teljesen megszüntethető a jelenség. Az ügy kipattanása után néhány nappal persze elkezdtek gyűlni a csoportos perindítványok az USA-ban, amelyek szerint az Apple a régi készülékek lelassításával próbálja rávenni a fogyasztókat az új iPhone vásárlására.

Reuters beszámolója szerint ezzel egy francia fogyasztóvédelmi szervezet is egyetért, a tervezett elavulás elleni küzdelemmel foglalkozó HOP feljelentést is tett az ügyben. Franciaországban lassan három éve illegális olyan termékeket forgalmazni, amelyek élettartamát specifikusan azért korlátozták a gyártóik, hogy keresletet generáljanak az újabb termékekre.

A tervezett elavulás komoly büntetést von maga után, az éves bevételük 5 százalékát kitevő pénzbüntetéssel is sújthatóak a vállalatok. Az Apple esetében ez momentán olyan 11,5 milliárd dollárt jelentene.

A franciaországi fejleményekkel párhuzamosan az Apple is megszólalt az iPhone-lassítási ügyben. A vállalat sajnálatát fejezte ki, hogy egyes ügyfelek csalódottak a készülékeik teljesítményének a menedzselésével, továbbá hogy mindezt miként kommunikálta (vagy inkább nem kommunikálta) a vállalat; mindezekért bocsánatot kér. Ezen felül az Apple tagadja, hogy a telefonlassítással új iPhone vásárlására próbálta volna sarkallni az ügyfeleket.

A vállalat két lépést tesz az ügy elsimítása érdekében:

  • a 2018-as év során a szokásos 79 dollár helyett 29 dollárért cseréli ki a már nem garanciális, iPhone 6 vagy újabb mobiljaiban lévő akkukat;
  • továbbá az iOS operációs rendszer 2018 elején érkező egyik frissítésétől kezdve megtekinthető lesz a telefon akkujának az állapota, továbbá az, hogy a kapacitásának csökkenése negatív kihatással van-e a készülék teljesítményére.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás -  A kép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5