Skip to main content

 

Az abroncshulladék világméretű gondjára talált megoldást egy magyar cég. Bár az elfogadottságért még küzdenek, állítják, hogy rendszerük nem támadja a környezetet, inkább példaértékű lesz. Ráadásul ezáltal legalább 50 új munkahelyet teremtenek.

Magyarországon is rémisztő probléma, hogyan kezeljük a használt gumiabroncsokat. A célzottan a gumihulladékok újrahasznosítására fókuszáló Homatech Recycling Zrt. környezetvédelmi eljárása az égetésre keresett alternatívát.

hirdetés

A helye még bizonytalan

Az új rendszert eredetileg Százhalombattán akarták megvalósítani. Ez a helyiek tiltakozása miatt kútba esett, de az 50 munkahelyet teremtő, közel 15 milliárd forintos beruházási értékű, éves szinten nagyságrendileg 100 milliós helyi adót hozó, kiemelt státuszú projekt előkészítési, tervezési munkái nem állnak le. Számos önkormányzat jelezte, hogy készek a beruházás befogadására és biztosítani tudják a projekt megvalósításához szükséges támogatást – mind a helyszín, mind pedig a szükséges munkaerő tekintetében. Új helyszínről még nem döntött a beruházó. Megvárják vele a Magyar Tudományos Akadémia vizsgálati eredményeit.

Miből áll az innováció?

A Homatech technológiája azért jelent korszakváltást, mert bár eddig is voltak törekvések a hőbontásra, az energiahatékony és környezetkímélő üzemelést nem tudták gazdaságosan megvalósítani. „A mi technológiánkhoz elegendő lesz 10x10 centiméteresnél nagyobb darabokra feldarabolni az alapanyagot. Ez egyrészt energiamegtakarítást, másrészt jelentős zajcsökkentést eredmény az eddigi milliméteres vagy néhány centiméteres darabokkal működő technológiákhoz képest” – mondta az Üzletrésznek István Gábor vezérigazgató. – „Ezekkel a gépészeti megoldásokkal nem szakaszosan, hanem az alapanyag folyamatos adagolásával lehet termikusan lebontani az alapanyagot, mindezt zárt, oxigénmentes eljárásban. Így áthidaljuk az égetést. A zárt eljárást eljárás folyadékzárak, valamint az olajipari sztenderdeknek megfelelő technológiák alkalmazásával biztosítjuk” – tette hozzá.

A Homatech eljárásban a keletkező anyagok használható nyersanyagot nyújtanak más iparágaknak. A termelt és tisztított gázzal pedig a saját energiaigényét biztosítja az üzem – ahelyett, hogy ezt meg kellene vásárolnia.

A gazdaságos üzemelés minden elemében biztosítja az ellenőrzés lehetőségét. Törvényi kötelességük is, hogy az üzem megfeleljen a környezetvédelmi szabályoknak, hogy az előírt határértékeket ne lépjék túl. István Gábor vezérigazgató elmondta, ez a technológia már nagyon komoly nemzetközi minősítésekkel is rendelkezik. 

A kiemelt státusz a kkv-knak is lehetőség

A projekt a beruházási nagyságrendje mellett munkahelyteremtése okán válhatott kiemelt státuszúvá.

„A beszállítói kört és a kapcsolódó projekteket nem számítva máris 50 közvetlen munkahelyről beszélünk, ez pedig egy szakfoglalkoztatási problémákkal küzdő település esetén hosszú távú megoldás” – mondta a szakember az Üzletrésznek. – „A bővülés széles spektrumot érint a komoly szakmai elvárásoknak megfelelő mérnököktől kezdve a technikusokon át a segédmunkásokig.”

Magyarországra figyelhet a világ

A vezérigazgató elmondta még, hogy mivel a nagy múltú és komoly technológiai hátteret nyújtó OT Industries-zel működnek együtt, biztosan további környezetbarát megoldásokat kutatnak és fejlesztenek majd a civilizációs problémákra. EzzelMagyarország akár a kutatás fellegvárává emelkedhet a témában, így pedig a jövő szakembereinek is munkát nyújt majd.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

Kép: AFP/Philippe Merle

TOP 5