Skip to main content

Gyűrűfű Négy évszak – négy érdekfeszítő kisfilm magyarországi ökofalvakról az alapítók-vezetők személyes tolmácsolásában. Mielőtt azonban belevágnánk a filmek megnézésée, érdemes egy kicsit többet is megtudni a filmeket készítő alapítványró, mely szervezet így ír magáróll:

Az Öko-völgy Alapítvány az Alkalmazott Fenntarthatóságért nevű civil szervezetet 3 magánszemély hozta létre 2008-ban. A 2009-ben bejegyzett Alapítvány tevékenységeit emlegetjük összefoglaló néven Öko-völgy Programként.

Alapítványunk célja, hogy működő mintán, egyfajta gyakorlati-személyes példán keresztül mutassa be a társadalom széles rétegei számára, hogy miképpen érhető el kiváló életminőség környezeti-, gazdasági- és társadalmi szempontból egyaránt fenntartható módon. Ehhez kapcsolódóan részt vesz olyan tudományos kutatásokban, melyek a fenntarthatóság gyakorlati megvalósítását támogatják.

Hiszünk abban, hogy a globális krízisek, mint például a klímaváltozás, a környezetszennyezés vagy az élelmiszerválság kérdései csak életmódváltással oldhatók meg. Ehhez szeretnénk olyan tapasztalatokat átadni, amelyek egy közösségben már beváltak.

Miért pont Krisna-völgy az Öko-völgy Alapítvány mintaterülete? Mert a 16 éve működő somogyvámosi ökofalu-közösség, ökológiai gazdaság kiváló példa arra, hogy a környezeti-, gazdasági- és társadalmi fenntarthatóság elvei megvalósíthatók, gyakorlatba ültethetők, és hosszútávon élhetők. Mert az ökofalu közel több mint százharminc lakója a mindennapokban, a társadalmi- és magánélet szintjein mutatja be a környezettudatosság gyakorlatát, szem előtt tartva a gazdálkodás jövőbeni fenntarthatóságát is.

Az „ökológiai lábnyom” a fenntarthatóság világszerte használt mérőszáma. Az adatok alapján jól látható, hogy Krisna-völgy lábnyom-értéke jóval kevesebb, mint az országos és a világ átlag. A Földnek, vagy egyes területeinek biológiai kapacitását figyelembe véve kiderül, hogy Magyarország és a Világ átlaga túllépi az ökoszisztéma nyújtotta kereteket, míg Krisna-völgy megfelel a fenntarthatóság kritériumának. Ezért lehet Krisna-völgyet a fenntartható közösségek egyik mintájaként értelmezni.

A somogyvámosi ökofalu kiemelkedő környezet- és természetvédelmi, tájgazdálkodási eredményei közül néhány, csak felsorolás-szerűen: Biogazdálkodás (zöldség- és gyümölcs kertészet, szántóföldi növénytermesztés); Ökológiai állattartás; Mezővédő erdősávok és facsoportok telepítése; Mozaikos tájszerkezet létrehozása; Természetes élőhelyek védelme; Nádgyökérzónás szennyvíztisztítás; Botanikus Kert létesítése; Megújuló energiaforrások használata; Ökrök használata az igavonásban; Lakto-vegetáriánus életmód; Működő faluközösség.

Az Öko-völgy Program keretében példát és gyakorlati mintát kívánunk bemutatni napjaink környezeti- és társadalmi problémáinak megoldására, segíteni szeretnénk a fenntarthatósággal kapcsolatos gyakorlati tapasztalatok cseréjét, és tudományos megalapozását. Kutatási projektjeink mellett fontos cél az eredmények, tapasztalatok átadása, oktatása, a fenntartható életmód népszerűsítése, a módszerek bemutatása a nagyközönségnek. Az Öko-völgy Programban számos felsőoktatási- és kutatási intézmény, civil szervezet, cég, szellemi műhely és magánszemély vesz részt.

A kutatók számára az Öko-völgy Program lehetőséget kínál arra, hogy dokumentálják a fenntarthatóság megvalósításának bevált módjait, és eredményeikkel hozzájáruljanak a módszerek fejlesztéséhez. Hazai és külföldi kutatókkal közös programjaink a környezeti, gazdasági-, egyéni és társadalmi fenntarthatóság kérdéseinek komplex, holisztikus tanulmányozására nyújtanak lehetőséget.
Olyan tudományos kérdésekre keressük a válaszokat, amelyek például a falu méretű közösségek lokális forrásokon alapuló, önfenntartó és környezetkímélő életével, vagy a klímaváltozáshoz való alkalmazkodással függenek össze. Mindezek sorába beletartozik számos, a fenntartható gazdálkodással és a mindennapi élettel kapcsolatos kérdés, a szántóföldi növénytermesztéstől kezdve, az egészséges életmódon keresztül az alternatív energiaforrások alkalmazásáig. Alapítványunk része egy magyar-indiai kormányközi együttműködésnek.

Együttműködési szerződéseket írtunk alá a Kaposvári Egyetemmel, a Pécsi Tudományegyetemmel, a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karával, a Szolnoki Főiskolával, a szarvasi Tessedik Sámuel Főiskolával valamint a Bhaktivédanta Hittudományi Főiskolával. Emellett szakdolgozókat fogadtunk az ELTE-ről és a Corvinus Egyetemről is. Más felsőoktatási intézményekkel is folyamatban van az együttműködések elindítása.

2008-2009-ben 18 hallgató kezdte meg nálunk szakdolgozata elkészítését. Felsőoktatási együttműködéseink része a szakdolgozók fogadása, a szakmai gyakorlati félév eltöltésének lehetővé tétele Krisna-völgy biogazdaságában, előadások, klubok tartása a partner felsőoktatási intézményekben, valamint hallgatói csoportok képzése Krisna-völgy területén.

A környezettudatos életmódról összegyűlt tapasztalatok továbbadását, mások eredményeinek megismerését is kiemelten fontosnak tartjuk. Mintaterületünkön fenntarthatósági témájú konferenciákat szervezünk, a júliusi Krisna-völgyi Búcsúkon pedig a „Gondolat-kiállítás” sátorban tartunk nyilvános beszélgetéseket. Számos helyre kapunk meghívást – belföldön és külföldön egyaránt – előadások tartására, amelyeknek örömmel teszünk eleget. Tanfolyamok és Fenntarthatósági Nyílt Napok szervezésével is bővítjük a kapcsolódási, tanulási lehetőségeket. Levelező listát („Ökologika”) és honlapot (www.okovolgy.hu) működtetünk. Kiadványainkkal (például: Öko-völgy Magazin) is segítjük a fenntartható életmód népszerűsítését. Rendszeresen megjelenünk országos médiumokban, nyomtatott sajtóban, TV- és rádió-adásokban, honlapokon.
A somogyvámosi ökofaluban lehetőséget biztosítunk önkéntesek fogadására, akik közvetlenül, a mindennapi gyakorlatban sajátíthatják el a biokertészet és az ökologikus állattartás fortélyait.

Adományokkal az elmúlt két évben több mint százharminc hazai cég segítette Programunk fenntarthatósági célú kutatásait, fejlesztéseit. A támogatók névsora megtekinthető honlapunkon, a „Támogatóink” almenüpont alatt.
Az Öko-völgy Alapítvány tárgyi és pénzbeli adományok mellett örömmel fogad szakmai támogatást, együttműködési kezdeményezéseket is.

Szívesen adunk és várunk tájékoztatást a fenntarthatóság gyakorlati kérdéseivel, tapasztalatainkkal kapcsolatban e-mail címünkön, honlapunkon, vagy akár személyesen.
Alapítványunk nyitott az együttműködésre intézményekkel, cégekkel és magánszemélyekkel egyaránt. Kérjük, amennyiben felkeltettük érdeklődését, keressen meg minket az info ’kukac’ okovolgy.hu e-mail címen! Elérhetőségeink és az Alapítvány adatai itt olvashatók.

A filmek a nevekre kattintva megtekinthetők:

Forrás:http://okovolgy.hu/uj-kisfilmek-hazai-okofalvakrol/

TOP 5