A falu egyetlen esélye a mezőgazdaság – vallja államférfiakat megszégyenítő bölcsességgel az az ország egyik leghátrányosabb helyzetű településének polgármestere. A harminckét éves helyi politikus tapasztalata szerint van az a pont, ahonnan már nincs hová hátrálni, s kendőzetlenül hozzáteszi: - Mi elértük ezt a pontot.
Távol az országúttól
Ha egy településen nincs kiemelkedő kulturális, vagy gazdasági potenciál, szerencsés esetben pedig mindkettő, akkor a megélhetés a kereskedelemre épül. Az áthaladó forgalom megnyitja a maga fogadóit, autószerelő és gumijavító műhelyeit, hamarosan helyi szakértők ajánlják magukat az átutazóknak, bizsubolt települ a bálás ruha mellé és idővel talán egy benzinkút is a nyolckincs-mártásos gyorsbüfével szemben.
Hernádszentandrást azonban mindig elkerülték az utak. A tokaji aszút Kassára, majd a Dukla-hágón át Krakkóba és Oroszországba vivő fő kereskedelmi, a mai 3-as út és a zempléni hegyláb alján, a Hernád másik oldalán lévő másodlagos vásárút egyaránt kilométerekre fut a falutól. A közel 500 fős álmos agrártelepülésnek csak a csend és a pacsirták éneke jutott, erre a grófok sem járatták hintóikat. Itt nincsenek hangos kézműves műhelyek, népszerű szolgáltató egységek, csupán két kisbolt van meg egy kocsma. Más üzlet nincs. 1994-ben a helyi iskolát is bezárták. A faluból, aki tehette elment, ki Budapestre, ki Kanadába. Egyedül a Hernád jött. Legutoljára ’89-ben, elpusztítva a fél falut, hajléktalanná téve tíz családot.
Értékeken ülve
A falunak kiváló adottságai vannak. – vallja mindezek ellenére Üveges Gábor polgármester, rácáfolva a válságrégió kilátástalansága miatt a helyieken is megülő apátiára. A Hernád völgye talajtanilag az Alföld legészakibb nyúlványa. A völgy közepén található település körül olyan 20 aranykoronás földek vannak, amilyenekről Tokaj-Hegyalja szőlősgazdái is csak álmukban mernek gondolni. A középkötött réti öntéstalaj a Hernád hordalékával gazdagodott évszázadokon át. A régi falusiak szerint a folyó olyan volt, mint a Nílus; mindig megtermékenyítette a földeket. Persze nem lenne a Tátrából érkező hegyi patak, ha időnként nem vitt volna magával embert és állatot egyaránt.