Skip to main content

 

Minden idők legnagyobb vízkrízise elé néz India - írja a The Statesman. Egy friss jelentés szerint már most milliós nagyságrendűre tehetők azoknak a száma, akik nem jutnak elegendő mennyiségű, illetve megfelelő minőségű ivóvízhez.

Naponta halnak meg Indiában emberek és állatok a nem megfelelő minőségű víz fogyasztásának következtében, jelenti az NITI Aayog, egy indiai szövetségi kormányzati intézet. A jelentés összeállítói arra hívják fel a figyelmet, mindez nagyon hamar sokkal rosszabbra fordulhat.

hirdetés

Százmilliók ellátása veszélyben

A kormányzati ügynökség jelentése szerint bő egy évtized múlva, 2030-ra, India vízigénye a mostani kétszeresére nő. A krónikus vízkrízis a számítások szerint akár 6 százalékkal is visszavetheti évente Ázsia harmadik legerősebb gazdaságának GDP-jét.

Jelenleg is mintegy 600 millió embert fenyeget a hosszan tartó vízhiány veszélye, és a növekvő népesség miatt ez a szám évente emelkedni fog.

A 2016-2017-es időszak vizsgálatai alapján, Gudzsarat államban a legeredményesebbek a vízkészletekkel folyatott gazdálkodásban. Madhya Pradesh, Andhra Pradesh, Karnataka és Maharastra államokban szintén jól bánnak az értékes készletekkel. A legrosszabbul Uttar Pradesh és Bihar államokban állnak.

A vízhiány a legnagyobb probléma

A vízügyi miniszter azt mondja, India jelenleg legnagyobb problémája, amivel szembe kell néznie, a vízhiány. Ez nem pusztán a rendelkezésre álló tartalékok kérdése, hanem vízgazdálkodási kérdés is egyben.

A miniszter szerint fontos összehangolt lépéseket tenni a tudatos vízfogyasztás elősegítése érdekében. A kormánytag példaként azokat a lakosságot célzó médiakampányokat említette, melyeket a tisztaság megőrzésével és a környezet védelmével kapcsolatban folytattak.

A jelentésben szereplő index egyúttal rangsorolja is az államokat a vízgazdálkodás kérdéseiben. A NITI Aayog-nál úgy látják,szükség van arra, hogy az emberek megismerjék az India vízhelyzetével kapcsolatos realitásokat.

Ezért a jövőben minden évben – figyelemfelhívó céllal – közzéteszik jelentésüket, benne az államok rangsorával.

A riport bemutatása kapcsán az is elhangzott: a jó vízgazdálkodó államokat valamilyen formában jutalmazni kellene, ezzel is ösztönözve azokat a jó gyakorlatok folytatására és más államoknak szóló példaadásra.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - A kép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5