A kép csak illusztráció (Forrás: Pexels)
Régen, amikor még nem lehetett cukrot vásárolni a boltokban, ükanyáink kreativitással és természet adta alapanyagokkal oldották meg a sütemények édesítését.
A leggyakrabban mézet, gyümölcsöket és melaszt használtak, amelyek a háztartásokban is könnyen elérhetők voltak.
A méz a háztáji méhészetekből származott, és az egyik legkedveltebb édesítőszernek számított. Mézzel készült süteményeik nemcsak finomak, de tartósabbak is voltak, hiszen a méz természetes tartósítószer. A szárított gyümölcsök, például mazsola, aszalt szilva vagy füge szintén fontos szerepet játszottak az édességek elkészítésében, mivel természetes édességet adtak a tésztának.
A melasz, amely a cukornád vagy cukorrépa feldolgozása során keletkezik, sötét, gazdag ízvilágot kölcsönzött a süteményeknek. Különösen népszerű volt az Alföldön, ahol melaszból készült mézeskalácsot sütöttek, gyakran dióval vagy mandulával díszítve.
Gyümölcsszirupokkal is édesítettek, amelyeket almából, körtéből vagy cseresznyéből készítettek hosszú főzéssel. Ezek a sűrű szirupok nemcsak édességet, hanem gazdag gyümölcsös ízt is adtak a süteményeknek.
A tejtermékek, például az aludttej és a tejszín szintén gazdagították az édességek ízét. A lassú tűzön készített karamell szintén népszerű édesítőszer volt, amelyet tejből állítottak elő.
A dió és a mogyoró őrölt formában természetes édességet és gazdag textúrát adott a süteményeknek. Gyakran használták töltelékként rétesekhez vagy pitékhez, de diókrémként is megjelentek az édességekben.
Ünnepi alkalmakkor különösen népszerűek voltak a gyümölcskenyerek, amelyekbe aszalt gyümölcsök és diófélék kerültek. Ezek az édességek különleges ízvilágukkal emelték az ünnepek hangulatát.
A sült almapüré egy másik gyakran használt édesítő volt, amelyet lekvár helyett alkalmaztak töltelékként. Az almapüré nemcsak édesítette, hanem szaftosabbá is tette a süteményeket.
Egyes területeken a gesztenyeliszt is megjelent a sütemények alapanyagaként. Enyhén édes ízével különlegessé tette a pitéket és palacsintákat, amelyek ma is ritkaságnak számítanak.
Alapanyagok helyi forrásból
Az alapanyagok helyi forrásból származtak, így mindig frissek és táplálóak voltak. Ükanyáink süteményei egyszerűek, mégis ízletesek és természetesek voltak.
A díszítés sem maradhatott el: mézből és dióból készült bevonatokkal tették látványosabbá az édességeket. A szezonális alapanyagok, mint a friss nyári gyümölcsök vagy a téli aszalványok, biztosították az ízek gazdagságát és változatosságát.
Az ünnepi sütemények fűszerekkel, például fahéjjal, szegfűszeggel vagy gyömbérrel lettek még különlegesebbek. Az élesztős tészták, mint a kelt kalácsok, mézzel vagy melasszal édesítve az ünnepek elengedhetetlen részét képezték.
A süteménykészítés közösségi esemény volt, amely összehozta a családokat. A recepteket generációról generációra adták tovább, megőrizve a hagyományokat.
Mikor kezdett elterjedni a cukor?
A cukor bolti forgalmazása a 19. század második felében indult el, amikor a cukorgyártás ipari méretekben megvalósult. Magyarországon a cukorrépa-termesztés és az első cukorgyárak megjelenése tette lehetővé, hogy szélesebb körben is elérhetővé váljon a cukor. A falvakban azonban még sokáig luxuscikknek számított, ezért a hagyományos édesítési módszerek továbbra is meghatározóak maradtak.
Ükanyáink találékonysága és természetes módszerei a mai napig inspirációt nyújtanak mindazoknak, akik egyszerű, egészséges édességeket szeretnének készíteni.
Kapcsolódó anyagok:
Úgy készítjük a kolbászt, akár őseink 100 éve - Szatyor Debrecen termelői piac
A nyitókép csak illusztráció, forrás: Photo by Yaroslav Shuraev: pexels
TOP 5
