Néhány héttel ezelőtt Katar fővárosában, Dohában töltöttem néhány napot, némi betekintést nyerve egy európai szemmel ma elképzelhetetlenül dinamikusan fejlődő arab miniállam mindennapjaiba. Hihetetlen, leírhatatlan, tényleg gigászi „fejlesztés dömping” van ebben a városban. Szemléltetésül leírok néhány adatot: a város őslakossága hozzávetőleg háromszáz-ezer fő, ehhez (jóval több, mint száz országból) közel másfél-millió külföldi munkavállaló(!) adódik. Olyan ütemben építkeznek, hogy havonta teljesen új várostérképet nyomtatnak. Azt mondják Dohában, hogy nincs olyan ablak a városban, melyből kitekintve legalább egy toronydarut ne lásson az ember. Annál inkább előfordul, hogy 6-8 db-ot is látok egy területen.

A tengeröböl partjára egy igazi „kis Manhattan” épült, nem beszélve a Pearl-ről, a mesterséges sziget-rendszerről, mely az igencsak elképesztő gazdagság fitogtatása.

Rengeteg új – nálunk lakóparknak hívott – „compound”-t építenek az új jövevények számára, vagyis eszük ágában sincs, hogy megálljon a város a fejlődésben. Van egy hatalmas bevásárló központ (Villaggio), melyről utólag kiderült, kicsit rossz helyre építették, mert útban van egy sportkomplexum bővítéséhez - nos, egyszerűen lebontják, és odébb felépítik. (ebben a bevásárló központban az egyik üzletsorra még a bevásárló kocsit is tilos betolni, mert a padlóburkoló lapok között arany burkolómozaikok kerültek beépítésre. Sajnos ennek a néhány sornak tragikus aktualitása van, hiszen e héten, hétfőn szörnyű tűz ütött ki a Villaggióban működő óvoda területén, az eredményt mindenki hallotta.)

Dohában a szinte mindenütt három sávos városi utakon olyan mennyiségű – csak automataváltós, benzines, leginkább terepjáró – gépkocsi száguldozik (mindenütt legalább 80 km/óra a megengedett sebesség), mint Európa, vagy Észak-Amerika bármely nagyvárosában (sőt!) És még csak készülnek a 2022. évi labdarúgó VB-re! Ennek érdekében rövidesen átépítik a teljes kommunikációs hálózatot, de az infrastruktúra egyéb területeinek fejlesztésével is igyekeznek lépést tartani a magasépítőkkel. Nem tudom van-e a földön még egy olyan ország, ahol teljesen ingyenes az összes „közszolgáltatás”, vagyis nem kell egy fillért sem fizetni a vízért (ott, ahol gyakorlatilag nincs édesvíz) az elektromos áramért és a kommunális hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásért. És mi ennek a következménye? A Föld legnagyobb ökológiai lábnyoma! (majd következik Kuvait, azután az Egyesült Arab Emírségek – na ezek az országok sincsenek túl messzire) Lebontva az átlagos vízfogyasztás 430 l/nap, napi 24 órában járnak a légkondicionálók, és minden munkanapon elszállítják a 110 literes edényzetben gyűjtött kommunális hulladékot. Ide tartozik, hogy a városnak szennyvíztelepe nincs! Hatalmas tartálykocsikba szippantják a kommunális szennyvizet bizonyos gyűjtőpontokról, azután útra kelnek vele. Nem veszek rá mérget, de sejtem, hova ürítik!

Ugyanakkor dicséretes, hogy az egykor sivatagi területekre gyönyörű, virágos zöldfelületeket, parkokat létesítenek, melyeket persze állandóan locsolnak.
Mindez kizárólag a földgáz és a kőolaj hatalma. De mi lesz, ha ez a „hatalom” egyszer (és mint tudjuk, nem túl sokára) elfogy. Itt marad egy – a helyi lakosság méretéhez képest – gigantikus szellemváros, melyet lassan betemet a sivatag homokja. Csak az jár a fejemben, mióta ezzel a szokatlan fejlődéssel testközelből szembesültem, hogy ez minden, csak nem fenntartható, s bár fejlődés, de előre?

Mester Ferenc