Skip to main content

Teljesen megújuló áramot valamint hidrogént termelő erőművet épít a Toyota, ami 2020-ra el is készül, és leginkább a környék állattartásának végtermékét használja majd fel.

A Toyota a Los Angeles-i autóshow-n jelentette be, hogy egy teljesen új erőművet épít a városban, mégpedig a Long Beach-i kikötő közelében.

hirdetés

A Tri-Gen névre hallgató projekt keretein belül a tehenektől származó trágyát dolgoznák fel, és ebből nyernék ki a metánt, aminek a segítségével aztán elektromosságot és hidrogént termelnének.

Amikor felépül, ez lesz a világ első, teljesen megújuló energiát és hidrogént termelő erőműve.

Mindez persze nem véletlen: habár nyilván a környezetvédelem is nagyon fontos (a vállalat célja, hog 2050-re egyáltalán ne legyen káros kibocsátása), de a Toyota az elektromos járművek mellett komolyan fogad a hidrogénes, vagyis tüzelőanyag-cellás autókra is, az új erőmű pedig mindkét fronton besegít.

A tervek szerint az objektum 2020-ra készül el, és annyi áramat fog termelni, amiből kiszolgálható 2350 átlagos háztartási fogyasz tás, valamint 1500 elektromos autó napi töltési szükséglete - ez körülbelül 2,35 megawatt áramot és 1,2 tonna hidrogént jelent összességében.

A helyszínválasztás sem véletlen: a kikötőbe fognak megérkezni a Toyota hidrogénes autói, amiket itt rögtön meg is lehet majd tankolni az eladás előtt, meg utána is, ugyanis a telepen egy hatalmas hidrogénes töltőállomást is kiépítenek.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás -  Nyitókép: A Mirai a Toyota hidrogénes, tüzelőanyag-cellás autója, Forrás: Toyota

TOP 5