Skip to main content

A kép csak illusztráció (Forrás: Wikimedia)

Kína Chery autókat szerel össze az orosz gyárakban, mely gyárakat a nyugati riválisok hagytak hátra, köztük a Volkswagen és a Mercedes, adta hírül a Reuters.

A kínai autógyártók azóta szerezték meg az orosz autópiac több mint felét az eladások szempontjából, mióta a legtöbb nyugati versenytárs elhagyta az országot a kirobbant ukrajnai háború és a szankciók következtében.

hirdetés

A Chery nemrég hivatalosan is közölte, hogy személyautókat szállít az orosz piacra, ugyanakkor nem tervezi saját gyárak építését vagy vásárlását az országban.

Az Oroszországba behozott kész autók mellett a kínai vállalat, mely egyébként az orosz személyautó-eladások közel egyötödét teszi ki, szinte kész autókat is importál, majd három orosz gyárban fejezi be azok összeszerelését.

Kína legnagyobb autóexportőre valószínűleg arra számít, hogy erős kereslet lesz az országban a nyugati cégek távozása következtében, hiszen jóval kevesebb gépkocsit állítanak elő az országban, mint a háború kezdete előtt.

Mint ismeretes, Oroszország nemrég elkezdte növelni a behozott autókra kivetett illetékeket, ami arra ösztönözheti a külföldi autógyártókat, így a kínaiakat is, hogy helyben lokalizálják a gyártást.

A Chery globális tervei azt mutatják, hogy a vállalat a következő három évben több mint 60 új piacra kíván belépni – mondta Shawn Xu alelnök a cég terjeszkedésével kapcsolatban még júliusban. 

Kapcsolódó anyagok:

Nagy a baj, a Volkswagen gyárbezárásokra kényszerülhet Németországban

Jelentősen csökkent az elektromos autók értékesítése Németországban

A nyitókép csak illusztráció, forrás: By User3204 - Own work, CC BY-SA 4.0, wikimedia

TOP 5