Skip to main content

 

Nem fogja többé szkeptikusoknak nevezni a világ egyik legnagyobb hírügynöksége, az AP azokat, akik nem ismerik el, hogy a klímaváltozást az emberi tevékenység okozza, mert ezzel a megnevezéssel túl sok tudományos hitelt ad szavaiknak.

Ezentúl inkább a "klímaváltozásban kétkedők" lesz a csoport megnevezése, bár vannak, akik szerint még ez is túl kedves.

hirdetés

Az AP egy blogbejegyzésben fejtette ki, hogy a szkeptikus szó csak olyan tudósokra vonatkozhat, aki következetes tudományos módszertannal harcolnak például az áltudományok és a miszticizmus ellen, de olyan emberekre nem lehet ezt használni, akkor egyszerűen csak tagadják egy olyan dolog - az ember okozta klímaváltozás - létezését, amit a tudományos publikációk 90 százaléka alátámaszt. 

A klímaváltozás-tagadó azonban az AP szerint mégiscsak túl erős kifejezés lenne, mert nagyon emlékeztet a holokauszt tagadóra, ezért a hírügynökség a "klímaváltozásban kétkedők" kifejezés mellett döntött. Vannak olyan tudósok, akik szerint ez még mindig túl megengedő, mert a kétkedés még mindig intellektuális erőfeszítést feltételez, miközben szerintük a klímaváltozásról szóló adatokat és az elméletet tagadók körében ilyesmiről szó sincs, írja a Quartz.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás 

A kép csak illusztráció

 

TOP 5