Bár egyhamar nem fogják csökkenteni a Panama- és a Szuezi-csatorna forgalmát az Jeges-tengeren létrejövő új hajózási útvonalak, a globális felmelegedés munkája azonban egyre szembetűnőbb, az UCLA kutatása szerint nyaranta példátlan mennyiségű jég fog elolvadni.

"A folyamat egyrészt izgalmas a gazdasági szempontokat tekintve, ugyanakkor aggasztó a biztonság szempontjából, mind a sarkvidéki környezetet, mind a hajókat illetően" - nyilatkozott a kutatás vezetője, Laurence C. Smith az UCLA földtudományok professzora. A tanulmány, ami az északi sarkvidék leghajózhatóbb hónapját elemezte, az első átfogó felmérés a Jeges-tenger átjárhatósági potenciáljáról a globális hőmérséklet emelkedése óta, maga a tanulmány a 2040-2059 közötti időszakot felölelő független éghajlat előrejelzéseken alapul.

A kutatók szerint az évszázad közepére a hagyományos vízi járművek is képesek lesznek elnavigálni a Jeges-tenger eddig elérhetetlen területeire, nem lesz szükség jégtörő hajókra, hogy utat vágjanak számukra, ahogy az jelenleg is zajlik. "Egy olyan jövőről beszélünk, amiben a nyíltvízi járművek - ha nem is minden évben - képesek lesznek kíséret nélkül átkelni a Jeges-tengeren, ami jelenleg elképzelhetetlen" - mondta Scott R. Stephenson, aki szintén részt vett a tanulmányban.

Ugyancsak meglepő, de az sarkvidék jege is elvékonyodhat annyira, hogy a jégtörők képesek lesznek átvágni magukat a Csendes- és az Atlanti-óceán között, vélekedett Smith és Stephenson. "Soha senki nem gondolkozott azon, hogy áthajózzon az Északi-sarkon" - mondta Smith. "Ez egy teljesen váratlan lehetőség."

Az Északi-sarkon átvezető útvonal 20 százalékkal rövidebb, mint a jelenlegi legforgalmasabb sarkvidéki hajózási útvonal, az északi tengeri útvonal, ami az orosz partok mentén halad. A Rotterdam és Yokohama között közlekedő vízi járművek útja egyébként már önmagában körülbelül 40 százalékkal rövidebb, mint a Szuezi-csatornán átvezető hagyományos útvonal. Még a kanadai partoknál fekvő legendás és hírhedten alattomos északnyugati-átjáró, ami a legközvetlenebb útvonalat biztosítja Ázsia és Kanada keleti, valamint az USA északkeleti része között, is a várakozások szerint alkalmasabb lehet a jég ellen felkészített Polar Class 6 besorolású járműveknek, sőt talán még a világ kereskedelmi flottáinak nagy részét alkotó, megerősített hajótesttel nem rendelkező vízi alkalmatosságok számára is.

Ma az északnyugati-átjáró elméletben átlagosan csak hétévente járható, ezért nem életképes opció a kereskedelmi hajózás számára. Az évszázad közepére azonban a tengeri jég olyan mértékben megolvadhat, hogy minden szeptemberben hajózhatóvá válik, a lehetőség azonban gyakorlatilag lekorlátozódik egyetlen hónapra, hangsúlyozta Smith, emellett nemzetközileg nem, vagy alig ellenőrzött vizekre enged bejutást.

A kutatók két éghajlat változási forgatókönyvet is megvizsgáltak. Az egyik az általánosan várt 25 százalékos, a másik egy további 10 százalékos szén emisszió növekedéssel számolt, meglepetésükre mindkét lehetőség hasonlóan drámai hatásokat jövendölt. A modellek azt mutatták, hogy az évszázad közepére elérjük azt a pontot, ahol még a közepes képességű jégtörők is oda hajózhatnak, ahová nekik tetszik.

Az előrejelzéseknek hatásuk lehet a hosszú távú kereskedelmi és kormányzati tervekre, különösen, ami a kikötő létesítéseket, természeti erőforrások kitermelését és a hajózási útvonalak jogi szabályzását illeti, fogalmazott Smith és Stephenson, hozzátéve, hogy a hajózási társaságok jelentős költségmegtakarítást érhetnek el az új útvonalak megnyílásával, míg Oroszország eleshet az innen származó bevételeinek egy részétől.

Átalakuló hajózási feltételek az Északi-sarkvidéken

A globális felmelegedés illetve a Jeges-tenger gyors ütemű olvadása új hajózási feltételeket teremt a hajózásban, ami miatt új, szigorú hajózási szabályok megalkotását sürgetik politikusok és szakértők. „Meg kell egyeznünk egy új, kötelező érvényű sarkvidéki hajózási szabályzatban" – jelentette ki korábban a norvég külügyminiszter „Az új szabályozás kiterjedne a jégálló hajóépítési technikákra, valamint új felszerelésekre és navigációra vonatkozó előírásokra is” – fejtette ki a tárcavezető az Északi-sarkkörnél is északabbra fekvő norvég városban. Ugyancsak a biztonság jegyében, az Északi-sarkvidéki Tanács (Arctic Council) nyolc tagállama a tervek szerint májusban egyezik meg az új keresési és mentési szabályokról a térségben.

A szabályozás felfrissítését az teszi indokolttá, hogy az Északi-sarkvidék a Jeges-tenger olvadása miatt egyre inkább megnyílik a hajózás, valamint az olaj- és gázkitermelés előtt. Store emlékeztetett arra, hogy a klímaváltozás fokozottan érezteti hatását az északi területeken. Megjegyezte: nem tervezik díj szedését az Északi-sarkvidéki vizeken való áthaladásért. Az olvadás megnyitotta lehetőségek gazdasági jelentőségét jelzi, hogy két német teherszállító hajó 2009-ben 7.400 kilométerrel tudta megrövidíteni Dél-Koreából Hollandiába tartó útját azzal, hogy a Szuezi-csatornán át vezető hagyományos útvonal helyett az orosz partokat követte a Jeges-tengeren.

David Titley ellentengernagy, az amerikai haditengerészet oceanográfusa szerint a legnagyobb kockázat a több száz, olykor több ezer utast szállító nagy turistahajókat fenyegeti, ha az Északi- vagy Déli-sarkvidék térségébe látogatnak. „Nem a hozzáértésen, hanem a szerencsén múlott, hogy eddig nem volt Titanic-típusú tragédiánk" – emelte ki. Titley szerint a század közepére a Jeges-tenger nyaranta két-három hónapra is jégmentessé válhat, ami már elég hosszú idő ahhoz, hogy felkeltse a hajózási társaságok érdeklődését. Ez átrendezheti a tengeri kereskedelem térképét, felértékelve például az Alaszkát Oroszországtól elválasztó Bering-szoros szerepét.

Korábban az izlandi külügyminiszter is sürgette a hajózás, valamint az olaj- és gázkitermelés szigorúbb szabályozását. „Izlandot földrajzi elhelyezkedése rendkívül sérülékennyé teszi a tenger állapotának bármilyen megváltozására, akár a klímaváltozás, akár valamilyen szennyezés okozza azt" – hangsúlyozta. A hidegebb tengervízben sokkal lassabban bomlana le például egy, a mexikói-öbölbelihez hasonló olajszennyezés. „Egy kicsit félünk is azért" – mondta a hajózási útvonalak tervezett megnyitásáról „Nagy felelősséget tenne a vállunkra a keresések és mentések terén".

Az északnyugati átjáró története

Az északnyugati átjáró az a tengeri út, amely Kanada északi partjai mentén, a Jeges-tengeren át köti össze az Atlanti-óceán és a Csendes-óceán vizeit. A 15. század vége és a 17. század eleje közt, majd a 19–20. században az eurázsiai gyarmatosító hatalmak – főleg az angolok, kisebbrészt a hollandok és a franciák – számos expedíciót indítottak útnak, hogy találjanak egy Észak-Amerikát nyugatról és északról megkerülő, azaz Ázsia felé átvezető, a spanyoloktól és a portugáloktól független tengeri útvonalat. Ezt a feltételezett utat a britek nevezték el északnyugati átjárónak. Az átjáró keresése felgyorsította Észak-Amerika északnyugati és északkeleti partvidékeinek átkutatását.

Miután kiderült, hogy a szárazföldön nem vezet át víziút, a figyelem Kanada sarki vizei felé fordult. Ebbe az irányba is több expedíciót küldtek. A nevezetesebbek közül néhány:

1517-ben Sebastian Cabot,
1576-ban Martin Frobisher,
1578-ban és 1583-ban sir Humphrey Gilbert,
1609-ben és 1610–1611-ben Henry Hudson,
1612-ben és 1615-ben Robert Bylot és William Baffin vezetésével.

Útjainak kudarcára alapozva Baffin kijelentette, hogy északnyugati átjáró nincsen, és annyira tekintélyes volt, hogy ezután bő két évszázadig (1818-ig) nem is próbálkoztak többet annak földerítésével. Ebben az évben John Ross átkutatta a Baffin-föld északi végénél nyíló Lancaster-szoros, majd az Ellesmere-sziget déli végénél kezdődő Smith-szoros környékét és partraszállt a Devon-szigeten (amit kétszáz évvel korábban, 1616-ban pillantott meg William Baffin). 1819-ben William Edward Parry fedezte fel a később róla elnevezett Parry-szigeteket.

Ezután a legnagyobb, tragikus végű vállalkozást 1845-ben Sir John Franklin vezette. Az átjáró jelenős részét gyakorlatilag az ő felkutatására indított expedíciók térképezték fel. Elsőként Roald Amundsen hajózott át a kanadai sarki vizeken 1906-ban, Gjøa nevű hajóján. Azóta sok, a jég ellen megerősített hajó járta meg ezt az utat.

Nyugatról kelet felé haladva az átjáró áthalad a Bering-szoroson, a Csukcs-tengeren, a Beaufort-tengeren és a kanadai Kanadai-szigetvilág szigetei között — a szigetek közt 5–7 útvonalat használnak, mint például a McClure-szorost, a Dease-szorost és a Prince of Wales-szorost, de némelyik csak kisebb hajókkal járható. A szigetcsoportot elhagyva az átjáró a Baffin-öblön és a Davis-szoroson át éri el az Atlanti-óceánt.

Az Európai Űrkutatási Központ (ESA) 1978 óta figyeli műholdakkal az átjárót. Felvételei alapján 2007 volt az első olyan év, amelynek nyarán az átjáró teljesen megtisztult a jégpáncéltól. Nyilatkozatuk szerint ebben az évben a jégpáncél a korábbi tíz év átlagosan évi százezer négyzetkilométeres csökkenése után ugrásszerűen, 1 millió négyzetkilométerrel csökkent.

Forrás: http://richpoi.com/cikkek/tudomany/varatlan-lehetosegeket-hozhat-a-globalis-felmelegedes.html