A filozófusokat, tudósokat és írókat már az első számítógépek megalkotása óta foglalkoztatja a gondolat, hogy univerzumunk, amiben élünk, valójában is létező dolog-e, vagy csak egy rendkívül bonyolult és nagyméretű szimuláció, amiket valamilyen nálunk elképzelhetetlenül nagy lények futtatnak ugyancsak óriási számítógépeiken, rendkívül hasonlóan azokhoz, amilyeneket mi is működtetünk - csak sokkal kisebben - saját gépeinken. A kérdés mindeddig definíció szerint eldönthetetlennek tűnt - most azonban úgy látszik, hogy talán mégis választ kaphatunk rá.
Fizikusok egy csoportja ugyanis kidolgozta egy olyan kísérlet elméleti modelljét, ami lehetővé teheti annak megvizsgálását, hogy valóban egy szimulációban létezünk -e. Az elgondolás arra épít, hogy ha univerzumunk is egy olyan numerikus szimulációt képez, mint amilyeneket mi is építünk és futtatunk saját számítógépeinken, akkor rendelkeznie kell bizonyos, az utóbbiakhoz hasonló olyan sajátosságokkal, amik a szimuláción belülről is érzékelhetők ill. észlelhetők lesznek.
Ezen sajátosságok az idő telésének szimulációjából, valamint a modellezés korlátosságából, végességéből erednek, és egyfajta "rácsot" alakítanak ki a szimuláció alatt, amin az működik - hasonlóan ahhoz, ahogy a mi gépeink is egy korlátos pontosságú és méretű koordinátarendszerben, illetve diszkrét pixelek formájában ábrázolják a virtuális környezeteket, világokat. A fizikusok szerint egy ilyen "rács" létére utaló nyomokat a kozmikus sugárzás energiaszintjeinek alapos vizsgálatával ki kellene tudnunk mutatni - mármint abban az esetben, ha az valóban létezik, univerzumunk pedig tényleg egy szimulációt képez.
Legalábbis akkor, ha amúgy helyesek az Univerzum működését meghatározó fizikai törvényekről - különösen a kvantumrendszerekről - felállított elméleteink. Ha ugyanis ezek nem helyesek, akkor a szimuláció kérdését eldönteni hivatott vizsgálat is hibás eredményeket szolgáltathat majd elvégzése során.
Egyesek szerint egyébként meglehetősen valószínű, hogy univerzumunk csak egy szimuláció részét képezi, és nem ténylegesen is valós úgy, ahogy ez ebben az összefüggésben szoktuk érteni. Emellett az szól, hogy azt már tudjuk és bizonyítottnak tekintjük, hogy a számítógépek belsejében létre tudjuk hozni világok szimulációját - hiszen mi magunk is számtalan ilyent alkottunk, igaz, egyelőre még csak viszonylag kis méretben. Ugyanakkor ha ez igaz, az azt jelenti, hogy az úgymond valós világból rengeteg ilyen szimuláció indítható - és az ezekben a szimulációkban esetlegesen létező vagy létrejövő szimulált lények vagy mechanizmusok is további, belső szimulációkat indíthatnak, amik megint további szimulációkat hozhatnak létre.
Ha ez azonban így van, akkor abból az is következik, hogy sokkal több szimulált univerzum létezik, mint ahány valós, és pusztán statisztikai szempontból elég kevés az esélye annak, hogy éppen mi tartózkodjunk az eredeti, valós univerzumban (vagy a valós univerzumok egyikében, ha több is létezik belőlük), és sokkal inkább valószínű, hogy egy szimuláció részét képezzük magunk is, valamilyen mélységben a virtuális világokban, egy általunk elképzelhetetlenül nagy kapacitású és bonyolult számítógép belsejében.
TOP 5
