Az amerikai Nemzeti Légkörkutató Központ legújabb eredményei szerint az óceánok mélyebb régiói képesek annyi hőt elnyelni, amennyi a globális felmelegedést akár 20-25 évig is visszafoghatja.

A klímaváltozást számítógéppel szimuláló kutatók szerint a mély tengerek 300m alatti régiói lehettek az „elveszett hőmennyiség” raktárai, olyan évek alatt, amikor a légkör hőmérséklete csak kis mértékben emelkedik. A szimulációk továbbá arra engednek következtetni, hogy ha a globális felmelegedés ilyen ütemben folytatódik, akkor az elkövetkezendő évszázadban is várható néhány ilyen periódus.

A projekt vezetője Gerald Meehl, az NCAR kutatója szerint ezek az időszakok nagyjából egy évtizedig tartanak, ami után a felmelegedés folytatódik, ami részben magyarázatot adhat arra, hogy a globális hőmérsékletemelkedés miért nem lineáris.

A hő nem vész el…

Az elmúlt, száz év meteorológiai adataiból kitűnik, hogy az ezredforduló utáni első tíz év volt a legmelegebb, azonban az 1998-as évi globális átlaghőmérsékleti rekord csak 2010-ben dőlt meg.

Ugyan az üvegházhatású gázok kibocsájtása ezekben az években is emelkedett, a műholdak mégis azt jelezték, hogy a Földet érő napsugárzás és a visszaverődő sugárzás közötti különbség folyamatosan nőtt. Kevin Tremberth és John Fasullo, az NCAR munkatársai tavaly, a Science magazinban megjelent tanulmánya szerint ez azt jelenti, hogy valahol a Földön ennek a hőmennyiség fel kellett halmozódnia.

A két kutató szerint a hiányzó hőmennyiség alapesetben a légköri és szárazföldi hőmérséklet növekedését, a jégsapkák olvadását okozná. Ugyan a tengerek felső vízrétegének a hőmérséklete némiképp emelkedett, de közel sem annyira, amennyi magyarázatul szolgálna az eltűnt hőmennyiségre. Néhány adat szerint a mély tengerekben kell keresnünk a megoldást. A szimulációk azt jósolják, hogy a XXI. században a hőmérséklet további emelkedése várható, azonban minden eredmény azt mutatta, hogy rövidebb időre a hőmérséklet stabilizálódik, mielőtt tovább emelkedne. Ezen időszakok alatt az óceáni áramlások megváltozásának következtében nagymennyiségű hő nyelődik el, ami a mélyebb rétegek aránytalanul nagymértékű melegedéséhez vezet. A 300m alatti rétegek a stagnáló időszak alatt 18-19%-kal jobban, míg a 300m feletti régiók 60%-kal kevésbé melegedtek.

La Niña-hoz hasonló mintázat

A kutatások a fentieken kívül azt is kiderítették, hogy a tengerek felsőbb rétegeinek hőmérsékletváltozása stagnáló időszakok alatt regionális különbségeket mutat: míg a Csendes-óceán trópusi területein csökken, addig az egyenlítőtől távolodva nő, ami az északi és déli szélesség 30° -nál a legnagyobb, míg az Atlanti óceánon a

35°-40° között, ahol a felszíni vizek hőt közvetítenek a mélyebb rétegek felé. Meehl szerint ez a folyamat nagyon hasonlít a La Niña idején megfigyelt hőmérsékletváltozásokhoz. Ugyanakkor azt is hozzáteszi, hogy az El Niño és La Niña események felülírják a stagnáló időszak hőmérsékletviszonyait. La Niña idején, amikor a hidegebb vizek elérik a felszíni vizeket, a globális hőmérséklet is csökken, illetve El Niño idején nő, amikor e területek valamivel melegebbek.

Forrás: ScienceDaily

Szerző: Szirák Ádám, biológus hallgató az ELTE-n. (Fő érdeklődési köre az ökoszisztémák hálózatszemléletű vizsgálata illetve természetvédelmi problémák hálózatos ökológiai megközelítése. Kutatási területe a tengerek, óceánok élővilága, és a tengerbiológia.)