EU társadalom és jog
Képzeld el, hogy egy hatalmas hajó hosszú, tengerentúli útra indul. Sokáig minden a terv szerint halad – a szél kedvező, a kapitány magabiztos, az utasok pezsgőt kortyolgatnak a fedélzeten. Aztán hirtelen valami megváltozik. A térképek már nem pontosak. A hajó alatt rejtett zátonyok bukkannak fel, a viharok egyre gyakoribbak. Mindenki érzi: valami nincs rendben, de túl nagy a hajó ahhoz, hogy hirtelen irányt váltson.
Ez a hajó nem más, mint a globálkapitalizmus.
hirdetés
A vihar előtti csend – Mi a baj a kapitalizmussal?
A 21. század harmadik évtizedében egyre világosabbá válik, hogy a kapitalizmus, amit évszázadokig az emberi fejlődés motorjának tartottunk, mára súlyos strukturális válságba került. A pénzügyi válságok, a klímaváltozás, az egyre mélyülő társadalmi egyenlőtlenségek és a mobilitás lassulása azt jelzik, hogy a rendszer nem csupán beteg, hanem talán már gyógyíthatatlan is.
Sokan még mindig úgy vélik, hogy ezek csak átmeneti zavarok, mások, köztük például Peter Zeihan amerikai geopolitikai szakértő szerint viszont olyan mélyen gyökerező hibák kerültek felszínre, amelyek már nem orvosolhatók a megszokott módszerekkel. De vajon hogyan jutottunk el idáig? És ha valóban összeomlás felé tartunk, mit jelent ez a gyermekeink jövőjére nézve?
Egy rendszer, ami önmagát falja fel
A globális kapitalizmus egy ideje folyamatosan veszít stabilitásából, ellentmondások terhelik, ezek az ellentmondások pedig egyre növekvő feszültségeket okoznak. A 2008-as pénzügyi krízis, a COVID utáni gazdasági megingás vagy a közelmúlt inflációs hullámai nem csupán különálló események, hanem ugyanazon alapvető struktúrák válságainak jelei, írt erről Peter Zeihan The End of the World Is Just the Beginning - A világvége csak a kezdet c. könyvében. A szerző írt továbbiakban arról is, hogy Amerikának a II. világháború után érdekében állt egy olyan árucsereforgalmat kiépíteni, mely a világkereskedelem életrehívásán alapult, mára azonban ez az érdek szinte teljesen annulálódott. Elég csak egy példát vetni a szén-hidrogénekre, ma már Amerika önellátóvá vált palagázból és olajból, azaz nem szorul az arab olajra, amit lehet, helyben, otthon gyárt, és e kör folyamatosan bővül, melyhez nagy segítség az olcsó mexikói munkaerő, illetve az északi szomszéd, Kanada relatíve gazdag nyersanyagbázisa.
És mégis: mindezek ellenére a felszínen minden ment tovább. A részvényindexek új csúcsokat döntöttek, a digitális gazdaság óriásira nőtt, és sokan elhitték, hogy a rendszer újra magára talál. Csakhogy ezzel párhuzamosan valami más is történt. Valami, amit kevesen vettek észre – vagy épp nem akartak észrevenni.
A repedések mélyülnek – Aggasztó jelek mindenütt
A 2008 utáni gazdasági stagnálás, a termelékenység lassulása, az állami beruházások csökkenése és a növekvő államadósságok mind egy olyan világrendszer képét rajzolják fel, amely elvesztette korábbi regenerációs képességét. A középosztály életszínvonala továbbra is stagnál, vagy romlik, miközben a legfelsőbb réteg vagyonának gyarapodása szinte logaritmikus ívet követ. Ez nem egyszerűen igazságtalan – fenntarthatatlan is.
A „krónikus korrupcióval fertőzött kapitalizmus” jelensége, amit sokan csak crony kapitalizmusként emlegetnek, mára szinte mindenhol jelen van. A versenyt felváltotta a kivételezettek rendszere, ahol a vagyonos elit hozzáférése az állami döntéshozáshoz és a szabályozókhoz sokkal inkább határozza meg a gazdasági sikert, mint a valódi értékteremtés. Az innováció helyét pedig a pénzügyi spekuláció vette át.
Mindezeket súlyosbítja az energia- és nyersanyagválság is, amelyet nem csupán az Ukrajna elleni háború idézett elő. A globális ellátási láncok gyengeségei, az éghajlatváltozás hatásai és a kritikus nyersanyagok szűkössége mind arra utalnak, hogy a jelenlegi gazdasági modell működése egyre bizonytalanabbá válik.
Társadalmi törésvonalak – Láthatatlan feszültségek
A társadalom is egyre inkább kettészakad. A leggazdagabb 1% kezében koncentrálódó vagyon olyan arányokat ölt, amit korábban csak feudális viszonyok között láthattunk. Ezzel szemben a többség jövedelmi helyzete vagy stagnál, vagy folyamatosan romlik – különösen Közép-Európában, ahol a rendszerváltás után sokan a jóléti Nyugat felé tekintettek, de ma már leginkább csak ennek az álomnak az árnyékát látják.
Az oktatás válsága csak tovább mélyíti ezt a szakadékot. A minőségi képzéshez való hozzáférés egyre inkább a felső tízezer kiváltságává válik, miközben az állami iskolák alulfinanszírozottak és rugalmatlanok. Ahelyett, hogy kreatív és alkalmazkodó embereket képeznénk, robotpilótára állított, alacsony hozzáadott értékű munkákra kondicionált generációk nőnek fel.
A demográfiai trendek szintén baljós képet festenek. A fejlett országok lakossága öregszik, miközben a munkaerőpiac kiürül. Eközben a globális Dél népességrobbanása és az éghajlati válság következtében kialakuló migrációs nyomás soha nem látott kihívások elé állítja a világot. A társadalmi kohézió gyengül, a politikai rendszerek pedig egyre kevésbé képesek konszenzust teremteni.
A jövő, amit nem akartunk – De elkerülhetetlen?
Sokan még mindig bíznak abban, hogy a kapitalizmus, mint oly sokszor, most is megtalálja a módját az alkalmazkodásra. Csakhogy a jelenlegi helyzet már nem a szokásos gazdasági ciklusok részének tűnik. A válság egyszerre több fronton – gazdasági, társadalmi, ökológiai és politikai – jelentkezik, és ezek egymást erősítik.
Wolfgang Streeck német szociológus szerint nem egy új rend megszületése, hanem egy „tartós interregnum” van kibontakozóban: egy hosszú, átmeneti korszak, ahol a régi struktúrák már nem működnek, de az újak még nem születtek meg. Ebben a bizonytalan térben egyre több polikrízis jelentkezik – olyan válságok, amelyek egymással összefonódva teszik kezelhetetlenné a helyzetet.
A globalizáció visszaszorulása egy újfajta világrendet vetít előre, ahol a gazdasági hatalom regionális blokkokba tömörül: Amerika, Kína és Európa között fokozódó kereskedelmi és technológiai rivalizálás sejlik fel, amely a fejlődés helyett hosszú távú stagnációba torkollhat.
Mit gondol a folyamatról a mesterséges intelligencia?
A ChatGPT válaszában így fogalmazott:
„A globálkapitalizmus összeomlásáról sok elmélet született, és egyre többen vélik úgy, hogy a rendszer már most is súlyos válságtüneteket mutat. Az egyik legfontosabb jel a növekvő társadalmi egyenlőtlenség: miközben a szupergazdagok vagyona rekordokat dönt, emberek százmilliói élnek létbizonytalanságban. A klímaváltozás kezelése is kudarcot vallott a profitvezérelt rendszerben, hiszen a rövid távú haszon megelőzi a hosszú távú fenntarthatóságot. A világméretű adóssághegyek, a pénzügyi buborékok és a túlfogyasztás is az instabilitás jelei.
A digitális gazdaság térnyerése új típusú függőségeket hozott létre, miközben a hagyományos munkaformák leépülnek. A platformgazdaság nemcsak kizsákmányoló, de társadalmilag is szétzilálja a közösségeket. A globális ellátási láncok sérülékenységét a COVID-járvány világosan megmutatta, és azóta is folyamatos zavarokkal működnek. Az infláció, a lakhatási válság és az energiaszegénység világszerte feszültségeket gerjeszt.
Geopolitikai értelemben is repedezik a rendszer: az USA dominanciája csökken, a BRICS-országok erősödnek, és egy új multipoláris világrend körvonalazódik. A bizalom hiánya a demokratikus intézményekben, a tömeges dezinformáció, valamint a politikai radikalizálódás is a rendszer válságát tükrözi. A kapitalizmus egyik alapfeltétele, a növekedés, egyre kevésbé tartható fenn véges erőforrások mellett.
Az összeomlás nem feltétlenül lesz hirtelen, inkább hosszú távú átalakulásként fog lezajlani. Már most is tapasztalhatók alternatív rendszerek csírái: közösségi gazdaságok, helyi valuták, állami beavatkozások és újragondolt jóléti modellek. A rendszer jelenlegi formájában várhatóan az évtized végére éri el a kritikus pontot, ahol kényszerű reformok vagy radikális változások indulhatnak el.
A globálkapitalizmus összeomlása nemcsak gazdasági, hanem erkölcsi és társadalmi értelemben is bekövetkezhet. Egyre többen kérdőjelezik meg azokat az értékeket, amelyek a pénz és profit mindenhatóságára épülnek. A kérdés az, hogy az összeomlás után milyen rendszer épül a romokra: egy még igazságtalanabb, vagy egy emberségesebb, igazságosabb alternatíva. A változás már elkezdődött – csak az a kérdés, hogy kik és hogyan alakítják a jövőt.“
Kapcsolódó anyagok:
Egy kutató szerint elkerülhetetlen a széles körű társadalmi összeomlás
Szakértők szerint hamarabb összeomlik a civilizáció, mint eddig gondolnánk
A nyitókép csak illusztráció, forrás: Photo by Akil Mazumder: pexels
TOP 5
