Skip to main content

 

A közösségi médiában hétköznapi hősöknek számítanak azok az emberek, akik vérüket adva megmenthetik mások életét.

A kezdeményezés évekkel ezelőtt kísérleti jelleggel indult, melynek hamar híre ment, sőt azóta is nagy népszerűségnek örvend a legnagyobb közösségi oldalakon.

- A könyv ma akciósan, ide kattintva vásárolható meg. Egyet fizet, Kettőt kap! -

Mivel egyre kevesebb vért tudott begyűjteni a Svéd Véradási Szolgálat 2013-ban, kialakítottak egy információs rendszert, mely sms-ben jelzi a véradónak, ha felhasználva a vért, sikerül egy ember életét megmenteni.

Természetesen az sms akkor is megérkezik az önkéntes telefonjára, ha a vér csak kezelésre kellett. 

A folyamat különben rém egyszerű. A donor, amint a vérét levették, ha megadja a telefonszámát, kap egy üdvözlő smst, melyben megköszönik, hogy közreműködött a védadásban. A második üzenetet pedig akkor olvashatja a készülékén, ha a vérét felhasználták.

Mivel számos pozitív visszajelzés övezte már az első életmentő akciókat, orvosi beavatkozásokat is, a folyamat önmagát kezdte el generálni, így egyre többen jelentkeztek vért adni, összegezte a történteket Karolina Blom Wiberg, a Stockholmi Vérszolgálat kommunikációs igazgatója.

Hasonló akciókkal az Országos Véradó Szolgálat is bír Magyarországon, így például 2019. decemberében a gyakori véradók közt egy kétéjszakás wellness pihenést sorsolnak ki. 

Akinek különben vér kell, mert pl. balesetet szenvedett, a hozzátartozója kérheti a családtagoktól, barátoktól, esetleg ismeretlenektől, - akár a közösségi oldalakon is -, hogy hol adjanak vért, és mi kell mindehhez. Így hamar összegyűlhet az a mennyiség, ami a beteg ellátásához kell, sőt, juthat belőle másoknak is, hisz erre mindig nagy szükség van, de legfőképpen akkor, ha a betegnek ritka a vércsoportja...

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5