EU társadalom és jog

Túljártak a Facebook eszén, nyolcmilliárd dollárt kaszáltak

Ha egy hirdetés akkora őrültségnek tűnik, hogy az emberek direkt mutogatják egymásnak, és találgatják, mi a fene lehet az, amit el akar adni, és miért, az a reklám működik.

Ezt a trükköt élezte a végtelenségig, és szabta rá a Facebook milliárdos felhasználói táborára a Wish, így nőtt négy év alatt a nulláról a világ egyik legnagyobb online boltjává. Ön venne péniszre csatolható pénztárcát? Nyilván nem, de kattintana rá, és a Wish azzal máris nyert.

Gyűlölöm a Wisht, folyton elém tolja a Facebook, pedig elmondhatatlanul nem érdekel - hát ennyit arról, mennyire ismer a Facebook

– fakadt ki az egyik kolléga, amikor körbeérdeklődtem a rovatban, ki szokott találkozni mostanában a Facebook-falán a Wish nevű online bolt hirdetéseivel. Ezzel rögtön illusztrálta is magát a jelenséget: az utóbbi pár hónapban boldog-boldogtalannak elözönlötték a hírfolyamát a Wish bizarr reklámjai, emögött pedig jóval több áll, mint hogy rengeteg pénzt (a pletykák szerint 100 millió dollárt) dobott be a cég a karácsonyi szezonra Facebook-hirdetésekre. A dolog működik: a 2013-ban indult Wish ma a világ hatodik legnagyobb online boltjának számít, a piaci értéke 8 milliárd dollár körül van, és egészen komolyan gondolják, hogy pár éven belül felérnek a dobogóra az Alibaba és az Amazon mellé. Az idei karácsonyi szezonra pedig már magyarul is beszél a bolt, és ebből adódóan rajtunk is átcsapott a reklámcunami.

De kik ezek, és hogy a fenébe csinálták?

A Wish tipikus nemzetközi startup: amerikai cég, amit egy lengyel és egy kínai alapított, akik együtt jártak egyetemre Kanadában. Peter Szulczewski a Google-nél, Danny Zhang a Yahoo-nál tett egy kört, mielőtt az online hirdetésben és keresőoptimalizálásban szerzett tapasztalatukra közös céget építettek volna. Eleinte egy olyan szolgáltatáson dolgoztak, ami kiadóknak segít relevánsabb (= jobban kattintott = többet fizető) hirdetéseket elhelyezni az oldalaikon a látogatóik viselkedését mélytanuló algoritmusokkal elemezve. A biznisz nem száguldott igazán, ezért mellékágként belefogtak az appfejlesztésbe: egy olyan okostelefonos alkalmazást raktak össze, ahová az emberek online boltok kínálatából tölthettek fel és oszthattak meg másokkal jópofa ajándékötleteket vagy éppen leárazott termékeket. (A Wish név is innen származik: kívánság, úgy is, mint kívánságlista, hogy mit szeretnék megvenni, vagy ajándékba megkapni.) Az üzleti modell itt az lett volna, hogy a Wishen keresztül megtörtént vásárlásokból a cég jutalékot kap - de ez sem robbantotta fel az internetet.

A két, hamvába holt üzlet nyomán viszont Szulczewskiék egészen egyedülálló tudásbázist építettek fel arról, hogy az emberek mire kattintanak szívesen, és milyen dolgokat szeretnek, főként impulzusvásárlás keretében megvenni online, okostelefonról. Erre a tudásra építették fel végül a szintén Wish nevű mobilra optimalizált online áruházat, nagyjából a következő hozzávalókkal:

az okostelefonján böngészgető, unatkozó nyugati vásárló,
a termékeit fillérekért adó kínai gyár,
az algoritmus, ami összeköti a kettőt, és leveszi a sápot az árból.

Ez persze még nem a bölcsek köve, tucatnyi online bolt működik, és működött már akkor is ezen az elven (bár az okostelefon, mint fő platform azért akkoriban még nem volt ennyire triviális ötlet). A nagy trükk az volt, amikor 2015 februárjában a Facebook bevezette a dinamikus hirdetéseket. Ez azt jelenti, hogy egy webes áruháznak nem kell konkrétan megmondania, hogy mit akar hirdetni, hanem feltölt a Facebook rendszerébe kismillió terméket, akár a teljes kínálatát, és az mindenkinek személyre szabottan olyan cuccot reklámoz majd abból (a megfelelő vásárlási linkekkel természetesen), amiről úgy gondolja, hogy érdekelheti az illetőt. A Wish-nek ekkorra már évek óta tanítgatott algoritmusa és óriási adatbázisa volt az emberek klikkelési és vásárlási szokásairól, és rájöttek arra, hogy

ugyanaz a clickbait-jelenség, ami a tartalom terjedését felgyorsítja a közösségi médiában, a reklámokkal is ugyanezt teszi.

Ehhez már csak az kellett, hogy a Wish óriási pénzekkel tolja meg a hirdetési kampányát (állítólag a karácsonyi időszakban a legtöbbet költő reklámozónak számít az egész Facebookon), és el is jutunk addig, amit ma látunk: bizarr, fura, meghökkentő, értelmetlen, vicces, groteszk, sokkoló - és leginkább ez mind egyszerre - termékek hirdetései, amikre ugyanúgy kattint az ember, mintha egy vicces 9gag- vagy Boredpanda-posztot sodort volna elé a Facebook algoritmusa. Annál is inkább, mert formailag alig-alig különbözik a Facebook appban egy igazi poszt és egy hirdetés. Onnantól pedig, hogy valaki kattintott, jöhet a szokásos kínaibolt-recept: változó minőségű, iszonyúan olcsó cuccok, nagyon hosszú, de legalább ingyenes kiszállítással. “Valójában senki nem vesz műanyag nyelvet a Wishen. Viszont ha egy kerti slagot vagy egy kabátot reklámoznánk, arra senki nem kattintana át a boltba” – magyarázza Szulczewski a trükköt.

Hogy micsoda, műanyag nyelv?

Ó igen, műanyag nyelv, egy dollárért. Ilyen szinten kell érteni azt, hogy bizarr és sokkoló.

Kisállat-fehérnemű, pénisz-pénztárca, hasra csatolható gyerekvécé, macska-szemfedő, terhességi teszttel kombinált pendrive, telefontartós szotyitál, vizespalackba való kamu-iPhone - nem is folytatom, folytatják helyettem a direkt a legviccesebb Wish-hirdetések gyűjtésével foglalkozó Twitter- és Facebook-oldalak, blogbejegyzések és Buzzfeed-toplisták. Amik persze csak az egész jelenséget erősítik, és fújják tovább a reklámlufit. Az emberek pedig kíváncsiságból kattintanak, és ha már ott vannak, és látják, hogy jé, okosóra 15 dollárért, hát ez a hülyének is megéri, megveszem. És ha már megvettem, körülnézek, akad-e valami más érdekes is.

Mindez olyan szinten bejött a Wish-nek, hogy az Amazon és az Alibaba már 2015 végén 10 milliárd dolláros felvásárlási ajánlattal környékezte meg a céget, de elhajtották őket. És az igazán durva facebookos sikersztori csak idén, azon belül is a karácsonyi szezonban indult be. A Wish alkalmazása stabilan ott van az androidos és iOS-es letöltési toplistákon, olyan appok mellett, mint az Instagram vagy a Messenger. Szulczewski azt mondja, napi 3 millió vásárlót szolgálnak ki, vagyis hát kötik össze a megfelelő kínai gyártóval. Mivel az adásvétel így egyetlen közvetítőn keresztül zajlik a gyár és a vásárló között, a teljes kereskedelmi lánc árrését kiváltja a Wish egyszeri, 15 százalékos jutaléka minden egyes eladott termékből. Ami még lejjebb is megy, ha az algoritmus úgy látja, hogy valamit érdemes egy kicsit megakciózni, ilyenkor az árat a saját jutalékának terhére csökkenti a Wish.

A többiről pedig már gondoskodik a Facebook algoritmusa, aminek az egyetlen célja olyan tartalmakat tenni a felhasználók elé, amikkel azok sok időt és kattintást töltenek. A Wish bizarr reklámjait imádja ez az algoritmus, és adagolja is mindenkinek, akik csak egyszer rákattintottak, vagy akár csak megálltak a görgetés közben megdöbbenni azon, hogy ki az az állat, aki a macskájának egész fejet betakaró fekete szopóálarcot vesz. Hoppá, érdeklődés! - kiált fel ilyenkor a Facebook algoritmusa, és megjegyzi, hogy nekünk érdemes ilyen őrültségeket megjeleníteni. És ha nekünk igen, akkor valószínűleg a facebookos ismerőseinknek is, hiszen az ember hasonló érdeklődésű barátokkal szokta körülvenni magát. Ez pedig egyenesen vezet a napi 3 millió vásárlóhoz a 8 milliárd dolláros értékeléshez, és olyan ultranehézsúlyú befektetők érdeklődéséhez és tőkeinjekcióihoz, mint Jurij Milner vagy Peter Thiel.

Az persze jó kérdés, hogy ez a modell mennyire fog működni, illetve mennyire veszik át mások is a reklám-clickbait trükkjét. Elvégre a Facebook - elvileg - kézzel-lábbal küzd a sokkhatással vagy kamuval operáló kattintásvadászat ellen, és ha ez nagyon elharapódzik a hirdetők között, valószínűleg ott is kigyomlálja, vagy szabályozza majd a nagyon szélsőséges eseteket. Mindenesetre a Wish már elérte, amit akart, bevezette magát a piacra és sok millió ember telefonjára, és valószínűleg a facebookos rásegítés nélkül is megtartaná a vásárlóit. Facebookkal együtt (sőt, mostanában Instagramon is egyre intenzívebben nyomulnak) viszont a határ a csillagos ég. Ez esetünkben az évi ezer milliárd dolláros forgalmat jelenti, amiről Szulczewski azt mondja,