Skip to main content

 

Az utóbbi időben egyre több cég fizet bloggereknek és youtubereknek azért, hogy utazzanak a világon, próbáljanak ki helyi ételeket és élvezzék az életet.

A fizetett utazók iránt idén is nagy a kereslet, sőt már a New York Times is fizetne azért, hogy valaki bejárja a listájukon szereplő 52 legszebb helyszínt.

hirdetés

Cancun Experience Officer

Az egyik turisztikai oldal a cancun.com, keresi a  "Cancun Experience Officer" pozíciót betölteni vágyó jelölteket. A 10 000 dolláros havi fizetés mellett a szerencsés kiválasztottnak nem lesz más dolga, mint kipróbálni a szállodákat, éttermeket és szórakozóhelyeket, valamint erről videókat, közösségi média posztokat és blogbejegyzéseket írni.

Az állásra csapatosan is lehet pályázni, de ebben az esetben a résztvevők között eloszlik a fizetés. A felvételizőknek egy 60 másodperces videóban kell elmondaniuk, hogy miért ők a legalkalmasabbak a pozíció betöltésére, valamint 18 év fölöttieknek kell lenniük és rendelkezniük kell érvényes útlevéllel.

A nyaralásnak is beillő munka időtartama hat hónap, és természetesen a cég állja a résztvevő, vagy a résztvevők összes költségét.  

A legjobbnak talált öt jelölt élőben is bizonyíthatja rátermettségét. Nekik csapatépítő feladatokon kell részt venniük, valamint egy formális interjún. Ezen kívül fizikai teszteknek is alávetik a jelölteket, hiszen több túra is vár majd rájuk, és cápákkal is fognak úszni a hat hónap alatt.

Good Fat

Ausztráliában az avokádó szerelmesei találhatják meg állommunkájukat.

A Good Fat nevű étterem keresi az új avokádó kóstolóját. A munkaköri leírás szerint, a fő feladat az étterem 20 új ételének a kóstolása lesz, valamint meg kell osztani az ezzel kapcsolatos tapasztalatokat és véleményeket a közösségi médián.

A sikeres pályázó ugyan fizetést nem kap, de ingyen ehet a Good Fat éttermeiben egy teljes hónapon át.

A sörök kedvelőinek is akad lehetőség bőven

A londoni Meantime Brewing Company versenyképes fizetést ígér annak a vállalkozó szellemű jelöltnek, aki heti néhány alkalommal, három órán át kóstolhatja a főzde különböző söreit.

A New York Times ajánlata

Minden kétséget kizáróan, a legtöbb ember számára a New York Times munkája lenne az ideális. A neves újság szeretne felvenni egy alkalmazottat, aki beutazza a Times "52 hely, ahova el kell menni" listájának valamennyi helyszínét.

A világ legjobb pozícióját betöltő utazótól csak annyit várnak, hogy minden helyszínnel kapcsolatba írjon le egy történetet.

Emellett a jelentkezőnek legyen tapasztalata a médiában, az útlevelében szerepeljen már néhány ország, valamint legyen tapasztalatuk a videózás és a fényképezés területén, hogy meg tudja örökíteni a kalandot.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - Nyitókép: Cancún, Forrás: NOTIMEX/Especial

TOP 5