Skip to main content

 

A Google pár nappal ezelőtt leplezte le saját fejlesztésű, de a HTC által gyártott csúcskészülékeit. A Pixel és a Pixel XL az elemzők szerint nagy siker lehet, év végéig akár négymillió is fogyhat belőlük.

Azok után, hogy a szakértők évekig csámcsogtak egy Google által fejlesztett telefonon, pár napja végre hivatalosan is leleplezésre került két ilyen mobil Pixel és Pixel XL néven.

hirdetés

A készülékeket a HTC műhelyében készítik, de szinte teljes egészében a keresőóriás irányítása alatt történik minden.

Néhány országban már előrendelhetők, és október 20-án a szerencsésebbek már kezükben is foghatják őket.

Sokan viszont feltették a kérdést, hogy vajon a felső kategóriás felszereltséggel hódító eszközök milyen sikert tudnak elérni a kiélezett piacon.

Erre a tajvani DigiTimes Research elemzőcég adott  választ, szerintük meglehetősen jó eredményekre számíthat a Google.

Az elemzőcég várakozásai szerint nagyjából

3-4 millió példányt értékesíthet ebben az évben a Google,

ennek elérésére a karácsonyi időszak is bőven rásegíthet. Ez a szám természetesen az öthüvelykes Pixelt, és a nagytestvér Pixel XL-t is magába foglalja.

Ugyan ez kimondottan kellemes értéknek számít, messze nem kiemelkedő: az iPhone 7 esetében 60 millió eladott készüléket becsülnek az év végéig.

A jó eladási mutatók a telefonokat gyártó HTC-nek is jól jönnek majd, a tajvani vállalat 2016-ra 6,5-7 millió készülék gyártását vállalta magára, vagyis nagyjából a felét fogja ebből értékesíteni a Google.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkek:

Forrás - Kép: Google

TOP 5