Skip to main content

 

Az Egyesült Államok után az Egyesült Királyság a világ második legnagyobb fegyverexportőre. 2010 óta a brit fegyverexport kétharmada a Közel-Keletre irányult, London számos olyan országba adott el fegyvereket, ahol megsértik az emberi jogokat, sőt olyan kormánynak is, amit az ENSZ háborús bűnökkel gyanúsít.

A brit kormány adatai szerint az Egyesült Királyság a világ második, Európa legnagyobb fegyverexportőre: 2006 óta több fegyvert adott el, mint Oroszország, Kína vagy Franciaország, csak az Egyesült Államok előzi meg.

hirdetés

A Közel-Keletre ment a legtöbb brit fegyver

A 2010 óta tartó időszakban a brit fegyverexport kétharmada a Közel-Keletre irányult. 2010 óta az Egyesült Királyság 39 olyan országba exportált fegyvert, amit a Freedom House jogvédő szervezet nem szabadként osztályoz (összesen 51 ország van ezen a listán).

A szigetország 22 olyan országba exportált, ami szerepel a brit kormány saját emberjogi szégyenlistáján

(ezen összesen 30 ország szerepel), írja az Independent.

Nincs bizonyíték a szaúdi háborús bűnökre

A brit kormány megtiltotta az Oroszországba és Ukrajnába irányuló exportot, ugyanakkor például a Szaúd-Arábiába irányulót nem, annak ellenére, hogy erre az Európai Parlament is felszólította.

A brit kormány érvelése szerint nem láttak egyértelmű bizonyítékokat arra, hogy Szaúd-Arábia háborús bűnöket követett volna el (az ENSZ azzal gyanúsítja az arab országot, hogy Jemenben a huti lázadók ellen követett el háborús bűncselekményeket).

A lőszertől a vadászrepülőgépig

Az Egyesült Királyság Szaúd-Arábia mellett például Kínába, Ománba, Türkmenisztánba és az Arab Emirátusokba exportált fegyvert.

Szaúd-Arábiának bombákat, rakétákat és vadászrepülőket adtak el, Izraelnek drónalkatrészeket és tűzvezető berendezéseket, Bahreinnek gépfegyvereket. A Maldív-szigetekre gépkarabélyokat és pisztolyokat exportáltak, Türkmenisztánba lőfegyvereket és lőszereket.

Egy civil szervezet szerint London képmutató

Az ilyen országokba irányuló fegyverexporttal az Egyesült Királyság hozzájárul a konfliktusok eszkalálódásához, mivel

lehetetlen ellenőrizni, hogy a háborús övezetekben kikhez kerülnek élettartamuk során a fegyverek,

mondta Andrew Smith, egy brit fegyverkereskedelem-ellenes civil szervezet (a Campaign Against Arms Trade) képviselője.

Ráadásul ezek az országok a brit fegyverekkel együtt politikai elismerést és jóváhagyást is vásárolnakLondon pedig képmutató, mert szóban elítéli az emberi jogok megsértését, miközben anyagi hasznot húz az elnyomó rezsimekkel folytatott fegyverkereskedelemből, véli Andrew Smith.

A fegyverkereskedelem a brit külpolitikát is befolyásolja, mert valószínűtlen, hogy London fellépjen ezekkel a rezsimekkel szemben, miközben üzletel velük.

London szerint elég szigorú az ellenőrzés

A brit kormány szerint a fegyverexport ellenőrzése és kordában tartása „kellőképpen szigorú”. London szerint a kormány minden üzlet előtt szigorúan ellenőrzi, kinek ad el fegyvert, és hogy az eladandó fegyvereket mire fogják használni. 

Az emberi jogok betartása kulcsfontosságú része az üzletek engedélyezésének, állítja a kormány.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkek:

Forrás - A kép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5