Fenntartható fejlődés gyakorlati szemmel

b_700_700_16777215_00_images_stories_ahatar_magyar2.jpg 

Ma éjféltől új időszámítás van, megtettünk minden szükséges jogi, fizikai intézkedést, lezártuk a zöld határokat és megnöveltük az emberállományt, közölte Kovács Zoltán kormányszóvivő a régi röszkei határátkelőn tartott sajtótájékoztatóján.

Kovács ugyanakkor közölte, hogy a törvényes határátkelők nyitva tartanak, megteremtik a feltételeit annak, hogy a menedékkérők a megfelelő regisztrációs pontokon be tudják nyújtani a menedékkérelmüket.

Kovács mellett ott ált Bakondi György belbiztonsági főtanácsadó is, aki azt mondta, hogy azok, akik éjfélig megérkeznek ehhez a határátkelőhöz, azok be lesznek léptetve, és jönnek értük folyamatosan a buszok. Éjféltől új szabályok lépnek érvénybe.

Több illegális határátlépőt már el is fogtak

Több menekült hajnalban megpróbált illegálisan bejutni az országba, de a rendőrök elfogták őket. Az MTI képet is közölt az előállított menekültekről, akiket rendőrök és katonák őriztek.

Az M1 szerint egy 16 fős csoport rongálta meg a kerítést, először a gyorstelepítésű drótakadályt, majd a három méter magas drótkerítést is átvágták, és átmásztak azon.

Éjféltől életbe lépett a büntető törvénykönyv szigorítása, az illegális határátlépés bűncselekmény lett. Börtön és/vagy kiutasítás vár rájuk.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat

Kapcsolódó anyagaink: 

Forrás