Skip to main content

 

Idén is közzétette a Forbes a listáját a világ 2000 legnagyobb vállalatáról. A lista első négy helyezettje mind kínai cég, de sok amerikai cég is bekerült az első húszba. Az egy évvel korábbihoz képest nagy átrendeződések történtek, a Facebook több száz helyet ugrott előre, de volt olyan cég is, amely több száz helyet csúszott vissza.

Kína mindenkit lesöpört

Most először, az első négy helyet mind kínai cég tudhatja magának, nem mellesleg Kína négy legnagyobb bankja. Az ICBC idén már harmadszor kerül az első helyre, a Bank of China pedig öt helyet ugrott fel az előző évhez képest.

Az amerikai cégek közül legnagyobb a Berkshire Hathaway lett, ami a lista ötödik helyét foglalja el, megelőzte a JP Morgant. A lista összesen 61 ország vállalatait tartalmazza, a teljes árbevételük 39 ezer milliárd, nettó eredményük 3 ezer milliárd, a mérlegfőösszeg 162 ezer milliárd, a piaci kapitalizáció pedig 48 ezer milliárd dollár.

hirdetés
 

Így állt össze a lista

A Forbes idén is összeállította a listát (Global 2000) a világ legnagyobb tőzsdén jegyzett vállalatairól, melyeket négy fontos kritérium alapján rangsorolt: árbevétel, nettó eredmény, mérlegfőösszeg és piaci kapitalizáció, a számok dollárban vannak megadva, és minden vállalatnál a legutóbbi pénzügyi beszámolót vették alapul.

Sok az amerikai cég a listán

A 2000 hely több mint ötödét, 434 helyet a pénzügyi szektor vállalatai, 136 helyet az energetikai cégek, 121 helyet pedig az építőipari vállalatok adnak. Az országok között 579 vállalattal az Egyesült Államok van az első helyen, a második helyet Kína szerezte meg 232 hellyel, harmadik pedig Japán lett 218 hellyel. Az alábbi ábrán az látszik, melyik országból hány vállalat került fel a listára.

De nem csak régi motorosokkal találkozhatunk, hanem 200 új cég is felkerült a listára, nem kisebb nevek, mint az online foglalási oldalakkal foglalkozó Expedia, vagy a gyémánt jegygyűrűiről híres Tiffany & Co. Tavaly óta már az Alibaba is kínai cég, hatalmas mérete miatt pedig rögtön felkerült a listára.

Nyertesek és vesztesek

Nem csak az újonnan jövők miatt rendeződött átt a rangsor, de az olajár csökkenése és új piaci trendek megjelenése is átalakította a felállást. A Facebook árbevétele és nettó profitja is nagyot nőtt tavaly, részben ez az oka, hogy 200 helyet ugrott előre a tabellán, az American Airlines pedig az olajár-csökkenésből profitált. A profit és a piaci kapitalizáció növekedése miatt a Starbucks több mint 450 helyet javított, az energiaitalokat gyártó Monster Beverage pedig 400-at, amit főleg az üdítőital szektor fellendülésének köszönhet. Az egyik legnagyobb vesztes a Petrobas olajipari vállalat, amely a korrupciós botránya miatt közel 400 helyet esett vissza. 

Nagy-Britannia 94, Franciaország 61, Németország 52, Svájc 45, Hollandia 25, Svédország 24, Ausztria 7, Magyarország 2 céggel képviselteti magát a listán.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

A főfotó csak illusztráció 

További képek: Forbes

TOP 5