Skip to main content

Egy kutatás szerint a világ szupergazdagjai egyáltalán nem szánnak időt, pénzt és szaktudást sem arra, hogy a jövedelmi egyenlőtlenségekkel foglalkozzanak. Legalábbis prioritási listájukon ez az elem igencsak hátul szerepel.

A Capgemini és az RBC Wealth Management 4500 szupergazdagot, 1 millió dollárnál nagyobb vagyonnal rendelkező illetőt kérdezett meg, hogy pontosan milyen ügyre is költik jelenleg pénzüket, mivel töltik idejüket, mire adják szakértelmüket. A lista első helyén a betegségek elleni fellépés és a személyes egészségügyi helyzet szerepel – írja a Business Insider.

A listán ezek után az oktatás, a gyerekek és az idősek jóléte következik. Az állatok jogait majdnem 24 százalékuk nevezte meg, mint olyan ügynek, mellyel foglalkoznak, az emberi jogokat 21 százalékuk, az energiabiztonságot pedig 16 százalékuk tartja olyannyira fontosnak, hogy foglalkozzanak vele. A jövedelmi egyenlőtlenségek, vagyis a szegények és gazdagok közötti – egyre bővülő – jövedelmi olló kinyílása azonban csak igen kevés szupergazdagot mozgat meg, mindössze 15,9 százalékukat (a listán ez a 16. helyen szerepel). Vagyis a szupergazdagok kevesebb, mint hatoda szán időt, pénzt, szaktudást arra, hogy valamilyen szinten igyekezzenek csökkenteni a komoly jövedelmi különbségeket.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

MELYIK A LEGGAZDAGABB MAGYAR TELEPÜLÉS?

A PORNÓKIRÁLY A LEGGAZDAGABB MAGYAR

PUSZTA ILLÚZIÓ, HOGY A PORNÓMILLIÁRDOS LENNE A LEGGAZDAGABB MAGYAR

Forrás

Kép

TOP 5