Skip to main content

Egy filippínó kisfiú, aki hazájában szemétlerakóban élt és előfordult, hogy éjszakánként nyitott sírokban aludt, vehette át tegnap délután a Nemzetközi Gyermek Békedíjat Hollandiában, a Nobel-békedíjas, Desmond Tutu-tól.

Az ünnepséget a Hágai Parlament épületében, a Lovagteremben tartották, ahol előző nap Beatrix holland királynő nyitotta meg az őszi parlamenti ülést, és amelyet nagyon ritkán nyitnak meg a publikum számára. A díj átadását megelőzően előadást tartottak:

  • Marlies Veldhuijzen van Zanten-Hyllner; Egészségügyi, Jóléti és Sport államtitkár
  • Gerrit Zalm; ABN AMRO Bank alelnöke
  • Mayra Avellar Neves; a 2008-as Nemzetközi Gyermek Békedíj nyertese
  • Herczog Mária; az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának tagja
  • Marc Dullaert; KidsRights Alapítvány elnöke
  • Desmond Tutu; Nobel-békedíjas

Cris "Kesz" Valdezt két éves korától bántalmazták és kényszerítették koldulásra, guberálásra. Három évvel később komoly égési sérüléseket szenvedett el a karjain, ami alapvetően megváltoztatta az életét, mivel ennek hatására egy utcai szociális munkás gondjaiba vette, akit azóta „apjának” tekint, és aki szintén jelen volt a díjátadáson. Hét éves születésnapjára azt kérte, hogy megajándékozhassa a többi utcagyereket. Még abban az évben létrehozott egy szervezetet, aminek célja, hogy a gyerekeknek reményt adjon és megerősítse őket abban, hogy képesek változtatni a saját sorsukon. Mostanáig Kesz több mint 10 ezer utcán élő gyereknek adott reményt és segítséget. Kesz „remény ajándékokat” osztott szét közöttük, csomagokat szappannal, papuccsal, ruhákkal, fogkefékkel és játékokkal. Rendszeresen tart beszédeket az utcagyerekek képviselőjeként, arra törekszik, hogy minél több gyereket a változásra ösztönözzön.

Valdez a díj átvétele után az alábbiakat üzente: „Azt üzenem minden gyereknek a világon, hogy ne adja fel! Az egészség a legnagyobb kincsünk! Ha egészséges vagy, képes vagy játszani, gondolkodni, iskolába járni és sokféleképpen szeretni az embereket körülötted. Mi mindannyian tehetünk azért, hogy naponta ne haljon meg 6000 gyerek olyan betegségekben, amik a szegénységgel vagy a rossz higiéniai körülményekkel függenek össze. Kérem, tartsanak velem, hogy az utcán élő gyerekek is jobb egészséget és jobb életet élhessenek!”

Miután a magasba emelte a győztes díjat, Valdez a filippínói utcagyerekeknek ajánlotta fel: „Soha nem késő, hogy a nálunk kevésbé szerencsések életét jobbá tegyük.”- mondta.

A Nemzetközi Gyermek Békedíjat minden évben egy olyan gyereknek adják, aki sokat tesz a gyermekjogok védelmezéséért és a veszélyeztetett gyerekek (árvák, gyerekmunkások, utcagyerekek, vagy éppen HIV fertőzöttek) helyzetének javításáért. A díjat az amszterdami KidsRights Alapítvány hozta létre, azzal a céllal, hogy lehetőséget teremtsen a gyerekeknek gondolataik és személyes elkötelezettségük megerősítésére a gyerekjogok szélesebb védelme érdekében.

Az első Nemzetközi Gyermek Békedíjat 2005 novemberében adták át Rómában, a Nobel Békedíjasok Világtalálkozóján. A díjazott 100.000 dollárt kap egy, a gyermekeket segítő jótékonysági projekt számlájára, valamint egy szobrot, amely az első díjazott emlékére a Nkosi nevet viseli.

2005-ben a legelső Békedíjat Mihail Szergejevics Gorbacsov posztumusz nyújtotta át Nkosi Johnson szüleinek. A dél-afrikai fiúnak köszönhetően a HIV-fertőzött gyerekek a nemzetközi érdeklődés középpontjába kerültek, amikor Nkosi megalapította a róla elnevezett otthonát az afrikai HIV-pozitív anyák és gyermekek részére.

Az idei év három jelöltjét, Aminát (15) Ghánából, Anwarát (15) Indiából és Keszt (13) a Fülöp-szigetekről, 43 ország közel száz gyereke közül választották ki. Mindhárman elkötelezettek a gyermekjogok védelme iránt és már nagyon fiatalon látványos változást értek el a közösségeikben:

Aminának 12 évesen majdnem abba kellett hagynia a tanulmányait, mert a kényszerházasság veszélyeztette. A tanárai a hatóságokkal együttműködve azonban sikeresen megakadályozták ezt, azóta Amina minden erejével a lányok oktatáshoz való jogáért harcol. Fiatal kora ellenére Amina már rengeteg ghánai fiatalt ért el, megalapított egy szervezetet a gyermekjogok védelme érdekében és petíciókat ír az alkotmányos változtatások elérésért.

Anwara India nyugat-bengáli tartományából származik. Miután édesapja meghalt, gyermekmunkára kényszerítette egy helyi emberkereskedő. 2008-ban szabadította ki a lányt egy helyi non-profit szervezet, azóta a lánykereskedelem és a gyermekházasságok ellen harcol. Anwara nagyon sok lánynak és családjuknak segített a közösségében.

A győztes Valdez-hez hasonlóan közel 246 ezer gyerek válik fiatalon erőszak, bántalmazás és a gyermekkereskedelem áldozatává a Fülöp-szigeteken. Róluk is szól a KidsRights szeptemberi kiadványa.

Bővebben a díjról: http://childrenspeaceprize.org/

Forrás: http://www.csagyi.hu/jo-gyakorlatok/nemzetkozi/item/631-gyermek-bekedij-egy-bator-utcagyereknek

TOP 5