Skip to main content

A jövő webje már pillanatokkal azelőtt tudni fogja, hogy milyen információra van szükségünk, mielőtt még szükségünk lenne rá - mondta Scott Rubin, a Google regionális kommunikációs igazgatója. 

Scott Rubin, a Google Európáért, Közel-Keletért és Afrikáért felelős kommunikációs igazgatója az ELTE-n tartott előadásában azt mondta, a web jövője a prediktív web, azaz egy előrejelző, következtető működés.

Amikor a web megjelent, még statikus volt, megkerestük a szükséges információkat, ha volt hozzáférésünk. A web 2.0 már utat nyitott a kreativitásnak, a közösségeknek és a kommunikáció új fajtáinak - fejtette ki. Scott Rubin szerint a következő lépcsőfokon az internet kiismeri a szokásainkat, érdeklődési körünket, és eszerint javasol olyan oldalakat, amik érdekesek lehetnek számunkra.

A jövő webje beleolvad majd az életünkbe. Megtanítjuk neki, hogy mi az, amire szükségünk van, tanul tőlünk, és pontosan azokat kínálja fel, amire szükségünk van, talán már pillanatokkal azelőtt, hogy szükségünk lenne rá - mondta el a kommunikációs igazgató. Kiemelte: már majdnem itt tartunk egyes területeken, és némelyik egy kicsit talán ijesztő is. Például fejlesztenek egy olyan alkalmazást, amit ha elindítunk, és letesszük magunk mellé az asztalra, figyeli a beszélgetést, és javaslatokat tesz az elhangzottak megvalósítására.

Scott Rubin elmondta, mindez csak akkor működhet, ha a felhasználó teljes mértékben megbízik a szolgáltatójában, hogy az vigyáz az adataira. Hozzátette, a Google-nél sokat foglalkoznak az adatbiztonsággal, mert ezek a személyes információk is hasznosak lehetnek bizonyos hackerek számára.

Litauszky Balázs

Forrás: http://inforadio.hu/hir/belfold/hir-523493

Kép innen: http://socialtimes.hu/

TOP 5