Skip to main content

Arnold Schwarzenegger egyetemi professzor lett és szépségkirálynővé is kinevezték a nevét viselő egyetemi intézet megnyitóján, aminek céljai között szerepel többek között az éhínség felszámolása és a globális felmelegedés megállítása is.

A filmezéshez az Expendables 2-vel visszatérő exkormányzó a rosszfiúk után új ellenséggel veszi fel a harcot.

A Dél-Kaliforniai Egyetemen (USC) 20 millió dollárból alapított Schwarzenegger Institute for State and Global Policy elsődleges célkitűzése, hogy a különböző politikai oldalak közötti párbeszéd erősítésével találjon megoldást olyan helyi, vagy az egész világot érintő problémákra, mint az éhínség, az egészségügyi ellátás hiányosságai és a globális felmelegedés.

A The Telegraph szerint a think tank tagjai között a politikusok és politikai szakemberek mellett megtalálható a szórakoztatóipar több prominens személyisége is, többek között James Cameron rendező, Ron Meyer, az Universal Studios elnöke, Rob Friedman, a Lionsgate társelnöke, Brian Grazer az Imagine Entertainment elnöke és Jimmy Iovine az Intersope Records elnöke is.

Schwarzeneggert kormányzósága idején sok kritika érte a saját pártja részéről, mert republikánus kormányzóként is haladó, progresszív politikai ideológiát követett, amit a szervezet megnyitó ülésén mondott beszédével is alátámasztott. Schwarzenegger szerint „a megoldások keresése nem lehet semmilyen ideológia monopóliuma”, a problémák megoldása érdekében túl kéne lépni a pártpolitikán és kompromisszumos megoldásokat kell keresni.

A színész elmondta, elégedett a kormányzóként elért eredményeivel, mivel vezetése alatt Kaliforniában jelentős fejlődés történt az egészségügyi ellátásban, az infrastruktúra fejlesztésében és a globális felmelegedés megelőzése érdekében és ezt szeretné folytatni az általa alapított szervezetben is. „Sosem gondoltam azt, hogy a demokraták gonoszok volnának” – folytatta Schwarzenegger, hozzátéve, hogy 25 évig élt házasságban egy demokratával, hiszen felesége, Maria Shriver a Kennedy-család tagja volt.

Schwarzenegger 2011-ben vált el feleségétől, miután kiderült, hogy született egy házasságon kívüli gyermeke a család korábbi házvezetőnőjétől. A beszélgetésen nem került szóba az sem, hogy a volt kormányzó politikai megítélése erősen felemás, mivel 2010-ben hatalmas költségvetési hiánnyal adta át a kormányzói széket utódjának, Jerry Brownnak.

A színészt a beszélgetés alatt az intézet igazgatója, Nancy Strauss többször is professzornak nevezte, jelezve hogy Schwarzenegger tanítani is fog a kaliforniai egyetemen. A színész ugyan nem szerzett tudományos fokozatot, de az egyetem tanáraként neki is jár a tiszteletbeli megszólítás. A színészről a legmeglepőbb hírt viszont nem ő, hanem az egyetem elnöke, "Max" Nikias szolgáltatta, amikor nyitóbeszédében véletlenül a Miss Universe korábbi győzteseként mutatta be a testépítő-bajnokot. A színész magával ragadó sokoldalúsága a Guardian filmes blogját is lenyűgözte, főleg az, hogy egy Hummer boldog tulajdonosaként küzd a globális felmelegedés ellen.

Forrás: http://index.hu/kultur/cinematrix/hirblog/2012/09/27/halal_helyett_etelt_osztana_a_terminator/

Kép forrása: http://www.dailynews.com/education/ci_21224194/schwarzenegger-policy-think-tank-planned-at-usc

TOP 5