Skip to main content

olajpiaci beruházások kőolaj ipar 

Az olajpiaci beruházásoknak vissza kellene térniük a koronavírus-járvány előtti szintekre az évtized végéig annak érdekében, hogy egyensúlyba kerülhessen a kereslet és a kínálat. Ha viszont ez elmarad, az súlyos, rendszerszintű nehézségeket eredményezni a piacon.

Az olaj- és gázipari beruházásoknak az évtized végére vissza kellene térniük a koronavírus-járvány előtti szintekre ahhoz, hogy egyensúlyba kerülhessen a piaci kereslet és a kínálat – derül ki az International Energy Forum (IEF) és az IHS Markit közös jelentéséből.

hirdetés

EZ AZT JELENTI, HOGY A SZEKTORBA IRÁNYULÓ BERUHÁZÁSOKNAK EL KELLENE ÉRNIÜK AZ ÉVI 525 MILLIÁRD DOLLÁROS (KÖZEL 170 EZER MILLIÁRD FORINT) SZINTET.

Idén az úgynevezett upstream (feltárás és kitermelés) területre irányuló beruházások már a második egymást követő évben erősen nyomottak voltak. Az idei, 341 milliárd dolláros összeg majdnem 25 százalékkal maradt el 2019-től, az utolsó „normálisnak" tekintett évtől – idézi az Oilprice.com a jelentést.

Ez pedig jelentősen torzítja a piaci kondíciókat, mivel a kínálati oldalon úgy maradnak el a szükséges beruházások, hogy közben a kereslet már majdnem teljesen visszatért a járvány előtti szintre – különösen a fejlődő országokban. Vagyis a jelentés kiemeli, hogy a beruházások elmaradása akár komoly energiaválságot is előidézhet.

HOZZÁTESZIK, A KÖVETKEZŐ KÉT ÉV KRITIKUSAN FONTOS LESZ AZ IPARÁGBAN, MERT MOST DŐLHET EL, HOGY LESZ-E ELEGENDŐ KÍNÁLAT AZ OLAJPIACON KÖVETKEZŐ 5-6 ÉVBEN.

Nem ez a jelentés az első, amely a kereslet és a kínálat tartós egyensúlytalanságaiból adódó súlyos kockázataira figyelmeztet. Legutóbb a Saudi Aramco szaúdi állami olajóriás vezetője fogalmazott meg hasonló figyelmeztetést.

Emellett a Moody's számításai szerint a globális évi upstream beruházásoknak mintegy 54 százalékkal, 542 milliárd dollárra kellene emelkedniük, ha az olajszektor el kíván kerülni egy kínálati hiányból adódó sokkhatást.

Az olajpiaci kínálat szűkössége ugyanis - ahogy a koronavírus-járvány időszaka már megmutatta - az egész világon igen kellemetlen, vagy egyenesen nagyon súlyos gazdasági nehézségekkel járhat, az energiválság kialakulásáról kezdve az árak emelkedésére gyakorolt hatásáig bezárólag.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrása: pixabay

TOP 5