Skip to main content

perovszkit kristály napelem 

A hagyományos szilícium-alapú napelemekhez képest az új, perovszkit kristállyal bevont elemek jóval hatékonyabbak lesznek, a jövő nyáron pedig meg is kezdi az értékesítésüket egy brit cég, adott minderről hírt a 444.hu.

A különbség nem elhanyagolandó, az új napelemeket gyártó Oxford PV szerint az áttörést hozó napelemek 5,3 százalékkal több energiát képesek előállítani, ami jelenleg világrekordnak számít, hisz míg a szilícium-alapú napelemek a napenergiának csak a 22 százalékát képesek villamosenergiává alakítani, addig az új 27,3-ra képes.

hirdetés

A technológia azonban nem újkeletű, kísérletek már folytak korábban is, mennyivel hatékonyabb a perovszkit kristállyal bíró technológia.

2017-ben a Torontó Egyetem arról cikkezett, hogy pár éven belül fillérekbe kerülhet a nyomtatható napelem, mivel a napelemek alapanyagát adó perovszkit kristályt, ha folyékonnyá teszik, azt bármely anyagra, például üvegre vagy műanyagra is rá lehet majd nyomtatni.

Ez pedig jelentősen megkönnyíti és olcsóbbá tehati a gyártást, ugyanis a napelem akár egy tintasugaras nyomtatóval is előállítható. 

Az Oxford PV 2010-ben százezer fontot nyert egy pályázaton a brit kormánytól, és mivel a kezdeti eredményeik sikeresnek mutatkoztak a fejlesztésben, több multinacionális energetikai vállalat is befektetett a cégbe, köztük például a norvég olajipari óriás, az Equinor vagy a kínai Goldwind is.

A brit cég nem kevesebbet állít, minthogy a napelem-technológia eddigi 70 éves történetében ez lesz az első igazi áttörés, nem mellesleg segíti a globális felmelegedés elleni harcban is.

Érdekesség, hogy a perovszkitot orosz bányászok fedezték fel 1839-ben az Urál hegységben. 

(Guardian)

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5