Skip to main content

Fecskéktől tanulta azt az építészetet Rácz Úr, melynek alapján egy év alatt építette fel ún. Életházát a Káli medencében, a Mandulás Kertben. Miért érdekes mindez?

Hősünk 150 nm-es családi háza a mai piaci ár töredékéből épült fel, tulajdonképpen leginkább helyben található építőanyagokból, úgy, mint szalmából és agyagból. Mint ahogy az interjúalany az alább található (2011-ben készült) videóban elmondja, a technológiát nem mástól, mint a fecskéktől tanulta. A technológia alapján „feltalált” építési módszer, - amit nyugodtan nevezhetünk ezentúl fecskemódszernek -, szerinte nagyon egyszerű, ahogy összegzi, 4-5 gyerek egy nyár alatt akár kalákában is fel tud húzni egy ilyen épületet.

hirdetés

„Ha nem lesznek megfelelő hitellehetőségek, ilyen házakat még mindig lehet majd építeni.” – teszi hozzá saját történetéhez ezt a kijelentést az „építész”, ezt pedig igen érdemes átgondolni. Szerkesztőségünk számára ez a gondolat üzenet értékű, hisz számos építész, egyéb szakember is visszafordult már, vagy visszafordulóban van őseink olcsó, környezetbarát építési technológiáihoz, amihez leginkább tudás és összefogás, helyben található építőanyag, legkevésbé pedig banki hitel (és drága külföldi építőanyag) kell.

Megélni azonban egy ilyen házban nem olyan egyszerű. No, nem azért, mert össze akar dőlni, hanem azért, mert hősünk az életháza miatt már többször is kapott bírságot különböző hatóságoktól, hisz szerintük a mai jogszabályok alapján ilyen típusú ház nincs, ezért lakni sem lehet benne.

Ahogy ugyanakkor elnézzük a lakóházat a videóban, az mégis áll, élni is lehet benne, így felmerül a kérdés, vajon hol lehet a hiba. Csak nem a jogszabályokban?

A „magyarázat” és hősünk tényleges története (3.20-tól) a videóban látható… :)

És hogy mi lett Rácz Lehellel 2011 óta, mikor is a kisfilm készült? A videó alatti kommentekből az derül ki, hogy az egyébként világéletében természetgyógyászattal foglalkozó házépítő végleg Pápua Új Guineára távozott. Oda, ahol korábban csak a teleit töltötte.

Távozásának valódi oka azonban eddig nem ismert, mint ahogy az sem, áll-e még az épület, vagy a hatóság ledózeroltatta.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

TOP 5