Újabb front nyílik hamarosan a nyersanyagkészletekért folyó háborúban, ahogy a világ nagyhatalmai és nagy bányászati cégei sorra teszik rá a kezüket az óceánok mélyén lapuló ércmezőkre. Az eddig teljesen kiaknázatlan tengerfenék a világ minden táján aranyat, ezüstöt, rezet és más egyéb fémeket rejt, amelyek kibányászása ma már nem lehetetlen. Az első tenger alatti kincsesbánya építője ugyan kínlódik az akadékoskodó pápuákkal, de a jelek szerint innen már nincs visszaút.
Hatalmas mennyiségű, nagy tisztaságú arany- és rézkészletek, környezettudatos, fenntartható bányászat és hatalmas haszon - ezekkel a jelszavakkal hirdeti legújabb aranybányájának tervét egy kanadai vállalat, amely azt reméli, hogy beruházásával megrengeti a világot. A londoni tőzsdén jegyzett Nautilus Minerals ugyanis egészen új világokba merészkedik: nem ciánszármazékokkal oldogatja a rég leharcolt bányák maradék készleteit, és nem is az afrikai dzsungelben talált új Eldorádót. A kanadai cég a tenger alatti vulkanikus törésvonalak környékén keresgél a távoli Pápua Új-Guinea partjainál, és lánctalpas markolók helyett hajókkal, csövekkel és víz alatti robotokkal készül aranyat ásni.
A befektetőknek szóló ígéretek szerint ez a cég fogja megnyitni a világ első mélytengeri ércbányáját az óceán fenekén, és ha sikerrel jár, a világon elsőként kezd nemesfémek kereskedelmi mennyiségű kitermelésébe a tenger alatt. Az úttörő próbálkozást árgus szemekkel figyelik a nyersanyagra éhes fejlődő országok. Ha ugyanis valóban busás haszon sül ki a tengerfenék kapirgálásából, az új lehetőségre egyből rárepülnének a versenytársak is, megváltoztatva a világ nemesfém- és színesfémellátását.
A jelek szerint már most oroszok és kínaiak, franciák, britek, valamint óceániai kisállamok futnak versenyt, tülekednek és helyezkednek a tenger alatti lelőhelyekért, de egyelőre anélkül, hogy jelentősebb mennyiségű érc került volna a felszínre. És miközben a környezetvédők a bányászat káros hatásai miatt aggódva a tengeri ökoszisztéma teljes összeomlását jövendölik, mindenki azt számolgatja, mikor érdemes a területfoglalósdiból átváltani a valódi termelésbe.
Mit keresnek odalent?
Az Economist című brit gazdasági lap összeállítása szerint az óceánkutatók már a 19. század végén felfedezték, hogy az óceánok fenekén, különösen a nagy kőzetlemezek találkozásánál húzódó törésvonalak mentén fémekben gazdag lelőhelyek találhatók. A tengerfenéken egyrészt kisebb-nagyobb fémrögöket, úgynevezett mangángumókat találtak, amelyek rengeteg fontos, hasznos és drága fémet tartalmaznak. A 20. század második felében aztán azt is felfedezték, hogy a törésvonalakon a földkéreg olvadt kőzeteivel érintkező víz értékes ásványokat kioldva tör föl a tengerfenéken, majd a hideg tengervízzel találkozva a fémekből hatalmas kéményszerű alakzatokat, úgynevezett fekete füstölgőket épít.
Ezek a tenger fenekén meredező, nagy vas- és kéntartalmú kémények sűrűn sorakoznak a vulkanikus területeken, a tenger alatti törésvonalak mentén, 1-2 kilométerre a felszín alatt, és ideális célpontjai a nagy tisztaságú érceket kutató bányászoknak. Ma már ezeknek a fémkéményekről, valamint a mangángumók tömeges lelőhelyeiről is hatalmas térképek állnak rendelkezésre. És mivel a 21. századra a tenger alatti olajfúrás fejlődése életre hívta az ilyen mélytengeri bányászathoz szükséges technikát, már csak a bátor befektető hiányzott, aki megkockáztatja a lépést, és elsőként ereszkedik le a tenger fenekén pihenő készletekért.
TOP 5
