Skip to main content
penész kenyér sajt mikrobiológus

A kép csak illusztráció (Forrás: Pexels)

Bosszantó, ha az ember penészt vesz észre a sajton vagy a kenyéren, pedig csak egy-két napja vette. 

Vajon mit lehet tenni?

Ki kell dobni az egész sajtot vagy kenyeret, vagy elég csak levágni azt a néhány penészfoltocskát a felületről, és így lehet fogyasztani az ételt, tette fel a kérdést a Nosalty.

hirdetés

A mikrobiológus válaszolt

Egy @microbiologywes nevű mikrobiológus a TikTok-on adott választ a feltett kérdésre.

Egyértelműen kijelentette, hogy a penészes ételt, mégha csak most kezdett is el foltosodni, azonnal a kukába kell dobni, mert betegséget okozhat.

Nem megoldás az sem, ha a penészes részt levágjuk, és így úgy gondoljuk, hogy megoldottuk a problémát, mert a penész jelen van a sajt vagy a kenyér belsejében is, legfeljebb nem látszik.

A szakember még hozzátette azt is, ugyanígy nem megoldás az sem, ha a megtisztított alapanyag főzésre kerül.

Tudatos vásárlás

Tudatos vásárlással, a heti étrend megtervezésével elkerülhető az, hogy az étel hosszabb időt töltsön el a hűtőben, így az is, hogy megromoljon. Persze ehhez többször kell elmenni a boltba és kisebb mennyiséget kell venni alkalmanként, így azonban nem keletkezik hulladék, pénzt sem veszítünk, illetve az egészségünket is megőrizzük.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja Facebook oldalunkat

Kapcsolódó anyagok:

Több élelmiszert pazarolnak el az EU-ban, mint amennyit behoznak

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: Photo by Andrea Piacquadio: pexels

TOP 5