Kereszteztük az Egyenlítőt, majd néhány napot egy tehenész-biokertész családnál töltöttünk, hogy megtapasztaljuk az idill egyik formáját. Komposztvécé, permakultúra, meseszép, egyéni házak, vásárlói közösségek, kemény munka és intenzív, boldog élet 2500 méter magasan, Ecuadorban.
Ecuadorban nem egészen úgy alakultak a dolgok, ahogy terveztük. Előző élménybeszámolómat azzal zártam, hogy másnap elérjük az Egyenlítőt, ám nem ez történt. Délutánra ugyanis hőemelkedéssel és általános rosszulléttel ágynak dőltem. Másnap jobban éreztem magam, úgyhogy elindultunk a 2500 méter magasan fekvő Otavalóból, megmásztunk egy 3100 méter magas hágót, hogy a túloldalán megérkezzünk Cayambe városába.
Itt újra kitört rajtam a betegség, láz, hasmenés, ezért kibéreltünk egy szállodai szobát. Nagy gondban voltunk, mi tévők legyünk. Már csak nyolc kilométerre voltunk az Egyenlítőtől, amit mindenképpen kerékpáron akartunk keresztezni. Csakhogy utána további 50 kilométer várt volna ránk sok mászással, amihez egyáltalán nem éreztem magamban erőt.
Kísérletezésbe fogtunk az Egyenlítőn innen és túl
Végül egy köztes megoldást választottunk. Másnap reggel átrendeztük málháinkat, és a nehezét jó erőben lévő feleségem biciklijére pakoltuk. Az első hat kilométeren nem is volt gond, de ezután 100 méter mászás következett, ami így betegen, legyengülve nagyon nem esett jól. De a végén, egy kanyar után pofás kis emlékmű állt az út mellett, és a GPS-ünk szélességi értékei csupa nullát mutattak.
Itt nagy örömfényképezésbe kezdtünk, majd nekiláttunk elkészíteni a házi feladatot, amit Zita egyik barátja adott fel nekünk. Ki kellett mutatnunk a Coriolis-erő működését. A dolog lényege, hogy az északi féltekén a víz az óramutató járásával ellentétesen folyik le a lefolyóban, a déli féltekén pedig vele egyező irányban. Csakhogy a legtöbb esetben a víz áramlása sokkal erősebb a Coriolis-erőnél, így a dolog nem feltétlenül működik, pláne akkor nem, ha az Egyenlítőtől csak pár méternyire északra, majd délre próbálgatjuk egy apró műanyag tölcsérrel és egy kihajtható, hordozható lavórral.
Azért jól szórakoztunk, ahogy a minket szomjasan figyelő kutya is, aki kitartó nyálcsorgatása jutalmául végül megkapta kísérleti vizünket, amely az északi féltekén kettőből kétszer valóban balra folyt le, ám az Egyenlítőtől délre először ismét balra, majd pedig örvénylés nélkül folyt le. Ezúton kérünk elnézést a kísérlet kérelmezőjétől, sajnos nem tudtunk nagyobb lefolyót magunkkal cipelni biciklivel.
Sőt mi több, magamat sem akartam tovább cipelni a biciklin, ezért gyorsan festettünk egy táblát Pifo felirattal, és nekiálltunk stoppolni. Nem telt el tíz perc, máris megállt nekünk egy idős úr babakék, platós kisteherautóval, amely, mint megtudtuk, több mint 50 éves volt. Mentünk esőben, napsütésben, hegyen s völgyön át a gyönyörű ecuadori tájban, immár a déli féltekén, és örültem, hogy élek.
Miután a kedves öregúr kitett minket, még öt kilométert kellett tekernünk a farm bejáratáig. Ott aztán egy kilométeres durva, köves, meredek emelkedő következett, amelyen tolni kellett a bringákat. Egész eddigi utunk legnehezebb egy kilométere volt ez számomra. Mikor Mathias, a vendéglátónk megmutatta a szobánkat, az első dolgom volt vízszintesbe vágni magamat, és ájultan álomba merültem.
A tehenek mellett nem lehet pihenni
A Palugo farmon, ahol négy napig vendégeskedtünk, hamar meggyógyultam, és közben fantasztikus élményekkel gazdagodtunk. Mathias a feleségével és kislányával, valamint szintén kisgyermekes testvéreivel, Thomasszal és Mijuellel él egy zöldellő domboldalban, ahol 38 tejelő tehenet és 21 borjút, néhány bikát és más állatokat nevelnek.
A pénz a bikák eladásában van, a tejből épp csak annyi folyik be, amennyiből fenn tudják tartani az állatállományt. Minden reggel 4-kor kelnek, és 5-kor már javában folyik a tehenek fejése, amibe néhányszor mi magunk is besegítettünk.
Mathiasék farmja 2400 méter magasan van ugyan, de nagyon közel az Egyenlítőhöz, ezért egész évben bőven süt a nap, és eleget esik az eső. Van tehát annyi zöld legelő, hogy nem kell az állatokat takarmánnyal etetni. Cserébe bőségesen adnak tejet. Egy tehénből egy alkalommal átlagosan 13 litert fejnek, a 2000 literes tejtartály kétnaponta megtelik. A farmon egyébként tartanak lovakat, nagyjából 300 tyúkot, disznókat és lámákat is, utóbbiakat a szőrükért, amiből ruhát és különböző anyagokat készítenek.
Hegyet másznak és kerékpároznak is
Egyik reggel, fejés után a nap első fényeiben fürdő, aranysárgán világító hegycsúcs bukkant elő a felhők közül. Zitával nagy boldogan csodáltuk és fényképeztük a hegyóriást, Mathias pedig elmondta, hogy az 5897 méter magas Cotopaxi-vulkán havas hegycsúcsát látjuk, és éppen ezen a reggelen ért fel rá az egyik csoportjuk.
Mathiasék ugyanis nemcsak tehenekkel foglalkoznak, hanem kerékpáros és hegymászó túrákat is vezetnek. Az a csoport, amelyik aznap ért a csúcsra, 24 nappal korábban indult el gyalog a farmról, és szerencséjükre a hó- és jégviszonyok, valamint az időjárás lehetővé tette számukra a csúcs elérését. Indulás előtt néhány napot a farmon töltöttek, hogy akklimatizálódjanak a magassághoz. A permakultúrás kertben zöldségeket és gyümölcsöket szedtek, amelyeket aztán kiszárítottak, és magukkal vittek az útra elemózsia gyanánt.
A vizet a telken eredő patakból vezetik be a házakba, a vízmelegítést napkollektorral oldják meg. A mellékhelyiségekben komposztvécé üzemel, ami azt jelenti, hogy vagy egy alulról nyitható hatalmas tartályba, vagy egy újrahasznosított festékes vödörbe végezzük a dolgunkat, amit aztán fűrészporral szórunk le, majd ha a vödör megtelt, ürítjük vagy cseréljük. A fűrészpor vagy bármely más, könnyen teríthető, magas cellulóztartalmú anyag kulcsfontosságú tényező. Ez indítja be azokat a kémiai folyamatokat, amelyektől az ürülék egyrészt szagtalan marad, másrészt viszonylag gyorsan hasznos trágyává válik.
Jurtában és álomszép házakban élnek
De ez mind hagyján! Bárcsak le tudnám írni, milyen érzés volt Thomasék és Mijuelék saját építésű otthonait látni. A gyerekszoba gyakorlatilag egy függönyökkel elválasztott kis vár, és minden vagy kőből vagy fából van, sehol egy derékszög, a gerendák fatörzsekből vagy vastagabb ágakból vannak. A konyhában minden üvegedényekben vagy fonott kosarakban pihent, a férfiak a ház melletti, kültéri műhelyben azon ügyeskedtek, hogyan készítsenek dobot egy belülről gyönyörűen kirohadt fatörzsből. A nők a konyhában a kertben szedett növényekből főzött tea mellett beszélgettek, az egy és négy év közötti gyerekek pedig egy gyertya körül fajátékokkal játszottak. Hihetetlenül idilli volt az egész.
Utolsó reggelünkön besegítettünk az előző nap leszedett zöldségek dobozolásába, majd egy nagy, közös reggeli következett a három családdal, illetve a fiúk szüleivel. Aztán elindultunk a kisteherautóval a város felé, hogy az összekészített zöldséggel, tojással, tejtermékekkel és csirkehússal megpakolt kosarakat eljuttassuk a vevőkhöz. Mathiasék nem a helyi piacon adják el termékeiket, hanem közvetlenül a családoknak szállítanak.
Tizenkét évvel ezelőtt kezdték a zöldségtermesztést. Mivel a szüleik annak idején becsődöltek, amikor hasonló vállalkozásba kezdtek, a fiúk máshogy próbálkoztak. Csak vegyszermentes biozöldségeket termelnek, és az évek alatt kiépítették saját vevőkörüket. Ez így sokkal több szervezéssel, logisztikával és kommunikációval jár, de több a hasznuk is, hiszen 12 éven után végre kezd nyereségessé válni a dolog. Saját magukon kívül 30 családot látnak el friss, egészséges zöldségfélékkel.
Nyaralás közben is a teheneken jár az eszük
Miközben a város felé tartottunk, Mathias elmesélte, hogy ő és a testvérei a húszas éveik elején repültek ki a fészekből, és hosszú évekig mindegyikük a saját útját járta, sok helyen éltek és dolgoztak a világban. A távol töltött évek alatt rájöttek, hogy Ecuador és a család a legjobb dolog az életükben, így végül mind a hárman hazatértek. Megházasodtak, néhány száz méternyire élnek egymástól és a szüleiktől, és együtt gazdálkodnak.
Ez a fajta élet rengeteg előnnyel jár, de azért sok kompromisszummal és nehézséggel is. Előfordulnak konfliktusok, amelyeket igyekeznek időben és jól kezelni. Az állattartás nagyon sok felelősséggel és kötöttséggel jár, az állatok nem pihennek se hétvégén, se ünnepnapokon. De némi szervezéssel és egyeztetéssel mindegyik család képes akár egy hónapra is elutazni, hogy kirándulással, hegymászással és kerékpározással töltődjenek fel a hétköznapokra. Persze ilyenkor is folyton hazatelefonálnak, nem tudják kiverni a fejükből szeretett állataikat.
Nagyon inspiráló volt látni, hogyan élnek. Közel a természethez, egyszerűen, mégis nagyon boldogan. Mondtam is Mathiaséknak, hogy csak azért tudunk még mindig úton lenni már lassan negyedik éve, mert közben ilyen emberekkel és történetekkel találkozunk, mint az övék.
Nyári tehénpásztorkodás Svájcban napi bruttó 34 ezer forintért
Három évvel ezelőtt Pakisztánban találkoztunk egy német bringás párral, Veronikával és Matthiassal, akik hosszú útjukról, amelyet azzal kezdtek, hogy végigkenuztak a Dunán, azért siettek haza Európába, mert Svájcban júniusban kezdődött a magashegyi tehénszezon. Ezekre a két-három hónapos időszakokra sok embert keresnek, és egy-egy ilyen szezon alatt bizony igen komoly összegeket meg lehet keresni. Veronikáék egyetlen nyár alatt szedték össze a hároméves útjukhoz szükséges pénzmennyiséget.
A munkák egy részéhez csak segítőket keresnek, és ehhez valószínűleg nem kell sok szaktudás. De ha szeretnénk kiválni a többiek közül, érdemes a workaway.info rendszerén keresztül valahol Európában egy tehenészetben koszt-kvártélyért cserébe néhány hetet önkénteskedni.
Ha ugyanis van némi tapasztalatunk, komolyabb, még az alcímben írt összegnél is jobban fizető posztra jelentkezhetünk. A svájci munkákkal általában szállás és élelem is jár, és persze a hét minden napján dolgozni kell, így az összes ez idő alatt megkeresett pénz félretehető.
Kapcsolódó cikkeink:
NEM KAPÁL, NEM GYOMLÁL, CSAK ELSZÓR 50 FÉLE MAGOT, MÉGIS VIRUL HOLZER KERTJE…
NEM KAPÁL, NEM GYOMLÁL, CSAK ELSZÓR 50 FÉLE MAGOT, MÉGIS VIRUL HOLZER KERTJE 2. RÉSZ
A TALAJT SENKI SEM SZÁNTJA, ÁSSA A TERMÉSZETBEN, MÉGIS TEREM - IVÁN KONYHAKERTJE
Fotó: Harkányi Árpád
TOP 5
