Skip to main content

Immár Spanyolországot is elérte a Nagy-Britannián és Írországon átsöpört lóhúsbotrány. Spanyolországban is lóhúst fedeztek fel két hústermékben azt követően, hogy a helyi Fogyasztók Szövetsége nyomására a brit és ír szupermarketekhez hasonló DNS-teszteket végeztek el. Ahogy Nagy-Britanniában és Írországban, úgy Spanyolországban sem sorolják fel sok termék címkéjén az összes összetevőt és azok arányát - jegyezte meg a szövetség. Ugyanakkor hozzátette: az eset nem jelent egészségügyi kockázatot.

Tudósítók megjegyzik, hogy Spanyolországban előállítanak lóhúsból készült termékeket, de azokat nem fogyasztják. Egyelőre nem világos, hogy milyen forrásból került a spanyol hamburgerekbe a lóhús. Ahogy a spanyolok, úgy a britek is megülni és nem megenni szeretik a lovakat, ezért náluk is botrányt okozott, hogy mi került a húskészítményekbe. A tabudöntőgető Gordon Ramsey brit sztárszakács néhány éve azért kampányolt, hogy a britek egyenek lóhúst, de nem sikerült megváltoztatnia a szokásokat. 

Két hete Nagy-Britanniában és Írországban 10 millió fagyasztott fasírtot vontak ki a forgalomból. A szigetországban a Tesco egyik termékében például 29 százalékos arányban fedezték fel a lóhúst. A Burger King gyorsétteremlánc közölte: nem vásárol többé húst az írországi Silvercrest húsüzemből. A botrányba belekeveredett az Aldi, a Lidl és az Iceland üzletlánc is.

Az ír hatóságok múlt heti vizsgálata szerint a lóhús Lengyelországból került az ír feldolgozóhoz, és a lengyel közegészségügyi hatóság közölte, hogy nyomozást folytat az ügyben. A szervezet szóvivője azt mondta: a déli malopolskai és lodzi térségből exportálnak húst Írországba, de nem tudnak arról, hogy az ottani vágóhidakon lovakat vágnának le.

Az ügy komoly károkat okozhat az évente 14 milliárd eurós forgalmat bonyolító lengyel élelmiszeriparnak. A húsfeldolgozókban százezer ember dolgozik. A lengyel marhahús háromnegyedét exportálják főként Németországba, Hollandiába és Olaszországba és egyre jobban bővül a lengyel pulykahús piaca is. Lengyelország az EU negyedik legnagyobb sertéshús-előállítója. Az ország EU csatlakozása után három és félszeresével ugrott meg a hústermelés, a brit sarki kisboltokban is sok lengyel termék kapható.

Brit és ír gazdák dühösen fogadták a lengyel lóhúsról szóló híreket, és bírálták, hogy a szupermarketek külföldről importált húsból állíttatják elő termékeiket. "Mi minőségi termékeket állítunk elő, nem kéne a világ legolcsóbb termékei után kutatni" - mondta a brit Gazdák Szövetségének elnöke a Daily Telegraph-nak.

Szvetnik Endre (London)

Forrás: http://inforadio.hu/hir/tudositoink/hir-543288 

Kép forrása: http://www.telegraph.co.uk/foodanddrink/9808255/New-tests-to-reveal-whether-there-is-still-horse-meat-in-beef-burgers.html

TOP 5