Skip to main content

Érdemes megnézni Britta Riley videóját, melyben elmondja, mik voltak azok az alapvető okok, melyek odáig vezettek, hogy egyszerűen beköltöztette kertjét a saját lakásába, azaz hogy alkotta meg az "ablakfarmot".

Az elsődleges ok kétségtelenül a környezetvédelemmel függ össze, számomra ez a videó üzenete. Ha saját magamnak termelek uis alapvető zöldségeket és gyümölcsöket a kertemben, vagy a házam mögött lévő apróbb kis földdarabkán, környezetterhelésemet a minimumra csökkentettem. Ennél bármely növénytermesztés jelentős terheléssel, sőt szennyzéssel járhat csak, így az otthonban való termelés, ha odaköltöztetem jobb híján a kertemet, több mint szimpatikus.

Egy másik fontos ok a város strukturális fogságából ered, mely szerint másoktól függünk, ha bármit is megveszünk a szupermarketben, azaz ha el akarom látni magam alapvető élelmiszerekkel, kénytelen vagyok olyan kapcsolatrendszerbe bocsátkozni, melyben kiszolgáltatottá válhatok, leginkább az ártól, vagy pl. attól is, hogy a tömegtermelés révén csak vegyszerrel kezelt zöldséget vagy gyümölcsöt vásárolhatok. Hacsak nincs egy kiskertem, és nem kell pénzt fizetnem másoknak pl. a zöldségekért, mert azt meg tudom magamnak termelni, vagy eleve nem kell tartanom a kártevőktől, hisz azok eleve nehezen juthatnak be a lakásomba, ott pedig könnyűszerrel végezhetek velük, vegyszer nélkül is. Mindebben van némi logika, mivel a kereskedők profitéhsége miatt az élelmiszerárak évről-évre nőnek, de ha van néhány bokrom a kertemben vagy a lakásomban, nem függök az ártól meg a multiktól és akár "bio" termékeket is ehetek.)

A vázolt függőség akár közösségi problémává is fejlődhet a városban, mint ahogy fejlődik is, hiszen a terményt értékesítő személy vagy vállalkozás is függ tőlem. Ha nem vásárolok tőle, mert nincs annyi pénzem rá, rárohad az áru.

Britta a NASA által kifejlesztett hidropóniában látja a megoldást, ahogy nézzük tovább a filmet, mely lehetőséget teremt, mint tudjuk, a zárt térben való növénytermesztésre. Amikor e sorokat olvassuk, természetesen bárkiben felmerülhet a kétség, milyen paradicsom nevelhető egy ilyen rendszerben, de Britta megnyugtat minket, miszerint minden adott a megfelelő termesztéshez. Táptalaj, fény, egész évben szabályozott légkör, stb. Ezek után elmondja azt is, hogy működik egy ilyen rendszer, szemléletesen bemutatva, milyen szivattyú kell mindehhez, stb.

Mivel minden ilyen kezdeményezés finomításra szorul, hősünk a megosztó oldalak felé fordult, és létrehozva egy közösséget, tökéletesítette rendszerét, és tökéletesíti azt a mai napig is, hisz sokan vágtak bele kezdeményezése kapcsán a kísérletezgetésbe szerte a világon.

Britta közössége tavaly kb. már 18.000 tagot számlált, mely szám a kezdetek óta nyilvánvalóan növekszik, ugyanakkor nem mutatja azok számát, akik felhagynak a termesztéssel, és mindjárt meg is mondjuk, miért, hiába híve a szerző a netes közösség a "kutasd és fejleszd" elvének. Előtte azonban még utalunk azokra a marketing fogásokra, melyeket a film felvonultat, mert olyannyira szuggesztív, hogy a témához egy egyáltalán nem értő személy kétségtelenül azt hiheti, megszületett a megoldás.

Sajnos a megoldás azonban nem született meg, sőt, attól még nagyon messze állunk. A videó uis nem számol be arról, mekkora energiafogyasztással jár e rendszer működtetése, és ebből eredően mekkora annak az ökológiai lábnyoma. Már pedig ha ilyen rendszereket akarunk életre hívni, ez az elsődleges feladatunk. A fenntartható fejlesztésnek uis alapvető eleme a gondos tervezés, és a mögötte lévő, remélhetőleg, a minden részletkérdésre kiterjedő gondolkodás.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a rendszert nagyban működtetni próbáló vertikális farmot először megépítendő svédeknek is milyen bonyolult tervezésen kellett túljutniuk ahhoz, hogy azt állíthassák, a szuper-modern vertikális farm képes lesz olyan zöld energiával ellátni a farmot, mely gazdaságossá, fenntarthatóvá teszi a termelést. Reméljük, sikerül! A svédek is úgy fogalmaztak azonban, hogy minden a gyakorlatban dől majd csak el, vagyis ma még ott tartunk, hogy mindenben kételkedünk, csak abban nem kételkedünk, hogy kételkedünk. http://utajovobe.eu/hirek/elelmezes/386-csak-az-eg-fele-lehet-kiterjeszteni-a-mezogazdasagot-mi-az-a-vertikalis-farm-video

Mi a vertikális farmokkal ellentétben a szabad termőföldön, a vegyszer nélküli termelésben hiszünk, ahogy tették ezt öregapáink és öreganyáink is. Az a határozott véleményünk, hogy ki lehet alakítani az intenzív mezőgazdasági termelés helyett fenntarthatót is, csak akarat kell hozzá. No meg meg kellene szüntetni függőségünket az olajalapú társadalmak koncepciójától.

Béer

Kép forrása: http://www.growingagreenerworld.com/episode206/

TOP 5