Skip to main content

elektromos Porsche 

Remekül teljesít Amerikában az elektromos Porsche, a Taycan, pedig még csak most jön a java: előbb egy kombi, majd egy SUV.

A Porsche legújabb modellje máris a harmadik legkeresettebb autó a kínálatukon belül, csak a két SUV, vagyis a Macan és a Cayenne előzik meg az eladásokban. Azok viszont jóval olcsóbbak.

A Taycan alapára ugyanis 103,8 ezer dollár (körülbelül 31 millió forint), a legjobb kivitel, a Turbo S, ami persze csak nevében turbó, pedig 185 ezer dollárba kerül (több mint 55 millió forint). Plusz áfa. Ezzel tehát a Taycan jóval drágább még a Tesla Model S különböző variációinál is, amivel szemben afféle konkurenciának szánták.

Ez utóbbi alapárát nemrég vitte lejjebb Elon Musk, aki tőle megszokott unortodox módon, Twitteren jelentette be a Tesla zászlóshajójának új árát, ami múlt hónaptól kezdve 69 420 dollár. A nem éppen kerek szám nem a véletlen műve: a 69 egy szexpóz, a 420 pedig a marijuana nemzetközi kódja.

De vissza a Porschéhez: a cég vezérigazgatója, Oliver Blume szerint a Taycan, melynek magyar vonatkozásai is vannak, kulcsszerepet játszott abban, hogy a cég a Covid-járvány miatti kezdeti visszaesések után már júniusban az eladások növekedéséről számolhatott be, és az eladott autók száma azóta is meredeken emelkedik.

Még sok a bizonytalan tényező, de azt elmondhatom, hogy Amerikában a vártnál sokkal gyorsabban tértek vissza az eladások, mint azt gondoltuk volna

 – fogalmazott Blume az Autoblognak nyilatkozva. 

A TAVALY DECEMBER ÓTA KAPHATÓ TAYCANBÓL AZ ÉV ELSŐ 9 HÓNAPJÁBAN 10 944 DARAB FOGYOTT AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN,

és ebből 6464 a harmadik negyedévben, ami már megközelíti a Tesla Model S eladásait, annak legújabb leárazása ellenére is. Az eladott példányok közül egy Bill Gatesnél landolt, aki nyilván bármilyen autót megengedhet magának, így elég nagy fegyvertény a Porsche számára, hogy pont egy Taycant választott. Pedig sokak szerint a java még csak most jön!

ELŐSZÖR IS ÉRKEZIK A „KOMBI”, VAGYIS A TAYCAN CROSS TURISMO.

Az első kémfotók néhány napja szivárogtak ki, és arra utalnak, hogy a Porsche nem feltétlenül a Panamera Cross Turismo elektromos testvérmodelljének szánja, hanem annál talán egy kicsit durvább, „soft road” pozíciót szán neki, valamelyest az Audi A6 Allroadra emlékeztetve.

Ez persze csak feltételezés az első kiszivárgott képek alapján. Ha viszont így van, akkor a modell joggal számíthat komoly eladásokra az USA-ban, ahol a hobbiterepjárók minden változata nagy népszerűségnek örvend. És itt érkeztünk el a lényeghez:

RÖVIDESEN JÖN AZ ELEKTROMOS MACAN IS.

A kisebbik Porsche SUV benzines változata jelenleg a Porsche legkelendőbb modellje, és minden valószínűség szerint az elektromos változat ennek sikereit is felülmúlja majd. A benzines Macan eladásait a gyár évi 40 000 darab körül becsülte megjelenésekor, de tévedtek.

JELENLEG ÉVI 90 000 IS KÖNNYEDÉN ELFOGY BELŐLE.

Az amerikai publikum az előzetes felmérések alapján nagyon várja már az elektromos verziót, hiszen műszaki paraméterei a Taycanhoz hasonlóan jók lesznek, viszont annál a mindennapokban sokkal jobban használható és jóval olcsóbb autóra számíthatunk. A Porsche pedig szemmel láthatóan tartani akarja korábbi ígéretét, miszerint 2025-re az általuk gyártott autók fele tisztán elektromos lesz. Herr Blume erről így vélekedett: 

Az elektromos meghajtás és a Porsche harmonikus kettőst alkot. Nemcsak azért, mert adunk a környezetvédelemre, hanem mert remek sportkocsikat tudunk így gyártani!

A Taycan Turbo S paramétereit nézve igaza lehet: a 761 lóerő maximális teljesítmény, és a 2,8 másodperces gyorsulás 0–100 km/h sebességre még Bill Gatest is meggyőzte. A rossz nyelvek élcelődve meg is jegyezték, ennél még a Windows 10 sem tud gyorsabban lefagyni. 

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: Porsche

TOP 5