Skip to main content

Dacia Spring elektromos autó 

Október 15-től Magyarországon is előrendelhető a román márka első villanyautója, a Spring nevű kis SUV.

A Dacia tavasszal már tanulmányként megmutatta a Springet, de jövő héten végre a végleges szériaváltozatról is lehull majd a lepel.

hirdetés

A 3,73 méteres, vagyis nagyjából a Suzuku Ingishez hasonló méretű kis szabadidő-autó nem más, mint a Kínában pár hónapja már kapható Renault City K-ZE európai piacra szánt változata.

Kis mérete ellenére öt üléssel és 300 literes csomagtartóval rendelkezik a Spring, a nagy hasmagassága miatt a könnyebb terepen is elboldogul, de a villanymotorja csak az első kerekeket hajtja.

Nem a sebességért fogjuk szeretni

Egyelőre csak annyit közölt a műszaki adatokból a Dacia, hogy a Spring padlójában egy 26,8 kWh-s lítiumion-akkumulátor van, amely 200 km-es hatótávolságotbiztosít a WLTP ciklus szerint mérve.

Ez nem túl acélos, de az alacsony vételárat csak így lehetett biztosítani – mellesleg a jóval drágább Honda e és a Mazda MX-30 sem tud többet.

AMI IGAZÁN FÁJHAT, HOGY A VILLANYMOTORJA VÉLHETŐEN JÓVAL GYENGÉBB LESZ, MINT AMIHEZ AZ EURÓPAI AUTÓVÁSÁRLÓK SZOKTAK. 

A kínai piacon kapható Renault City K-ZE motorja csak 44 lóerős, a nyomatéka 125 Nm. Lehet, hogy ezt kapja majd a Dacia is, bár tippünk szerint inkább valami erősebbet, mert a 105 km/h-s végsebesség Európában ma már kevés lenne.

Nem nehezebb egy benzines miniautónál

Azonban a City K-ZE az akkumulátorral együtt is csak 921 kilót nyomüresen, ezért a gyenge motorral sem gyorsul rosszul: a 60 km/h-t 7 másodpercnél hamarabb éri el álló helyzetből, igaz, a tesztelők szerint utána már jelentősen veszít a lendületéből, de városban ennyi is elég.

Dacia Spring elektromos autó belső tér

Forrás: Dacia

Természetesen sebességváltó és kuplung nincs az autóban, az induláshoz csak D állásba kell tenni a menetválasztót, és lenyomni a „gázpedált".

A kis hatótáv és a gyenge motor mellett a Kínában kapható Renault City K-ZE másik hátránya a drágább villanyautókhoz képest, hogy kimaradt belőle a fékenergia-visszatermelés, így a lassítást kizárólag az elöl tárcsás, hátul dobos fékrendszer végzi, és fékezéskor semennyi áram nem kerül vissza az akkumulátorba. Még nem tudni, hogy a Daciából is hiányzik-e ez a fontos funkció, ami minden más elektromos autó sajátja.

Mennyibe fog kerülni?

Ez az, amit még szintén nem lehet tudni, csak annyit, hogy villanyautós mércével nagyon olcsó lesz. 

A végleges árat és műszaki adatokat október 15-én árulja el a Dacia importőre, a Renault Hungária. Az mindenesetre sokat mondó, hogy a Renault City K-ZE-t Kínában (az állami támogatások levonása után, de klímával és gyári navigációval) mindössze 2,7 millió forintnak megfelelő jüanért árulják.

Bár az elektromos Dacia európai ára és több lényeges műszaki adata még ismeretlen, a vásárlók már most is előjegyezhetik az első 100 darab Springet, méghozzá kötelezettségvállalás nélkül. 

AZ ELŐRENDELÉSHEZ UGYANIS MINDÖSSZE 100 EZER FORINT ELŐLEG SZÜKSÉGES, 

amelyet a rendeléstől való elállás esetén visszatérít az importőr. Ráadásul az előrendelés során a még futó elektromosautó-pályázatban megítélt 2,5 millió forintos támogatás is felhasználható.

Nagy érdeklődésre számít az importőr magyar piacon a modell iránt. Egy reprezentatív közvélemény-kutatásuk szerint az emberek közel kétharmada bár nagyon szeretne elektromos autót, a jelenlegi választékból nem talál olyat, amit meg tudna fizetni.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - Nyitókép: Dacia

TOP 5