Ha száz embert megkérdeznénk, ki a legokosabb élő ember ma a világon, kilencven biztosan Stephen Hawking nevét vágná rá, és a maradék nagy része is valami olyasmit mondana, hogy az a híres, robothangon beszélő tolószékes fizikus. A vasárnap hetvenedik születésnapját ünneplő Hawking saját bevallása szerint sosem mérte meg az IQ-ját, és azt mondja, a média csinált belőle szuperhőst.

Kevesen tudják, de Alfred Hitchcockot Daphne Du Maurier novellája mellett megtörtént események is inspirálták a filmtörténelem egyik legemlékezetesebb horrorfilmje, az 1963-as Madarak elkészítésére. 1961-ben a kaliforniai Monterey Bay partjainál támadtak meg tömegesen embereket tengeri madarak, láthatóan minden különösebb ok nélkül, hasonlóan ahhoz, ahogy két év múlva a filmvásznon. Tengerbiológusok azóta keresték az állatok megmagyarázhatatlan viselkedésének okát, és most elő is álltak a magyarázattal. [1]

Annak idején, amikor az amerikaiak betelepítették az ázsiai ezüst pontyot az egyik déli államba, még senki sem gondolta, hogy ebből mekkora környezeti kár keletkezhet. Mivel a hal eléggé igénytelen és igen szapora, hamar hódításba kezdett az USA vízrendszeriben, és kb. 20-30 év alatt a Mexikói-öböltől eljutott egészen Chicagóig. Nem ritka közöttük a húsz kilósra, vagy akár nagyobbra is megnövő példány, de említettek már kapitálisra, azaz akár ötven kilósra is felcseperedett halacskát.

Az állatok közül egyedül a hangyák vívnak emberekéhez hasonló, szervezett háborúkat. A harcok céljai is sokban hasonlítanak: a hangyák is általában az erőforrásokért, a területért, illetve a munkaerőért folytatnak életre-halálra menő küzdelmeket. Magyarországon két-három igazán harcias hangyafaj él.

A hangyaháborúk egyik legérzékletesebb leírása Gerald Durrelltől származik. A neves természetbúvár így írt erről a Vadak a vadonban című könyvében.

Hamburg/Budapest, 2011. december 25., vasárnap (MTI)

A szakértők évek óta gyanítják, hogy a sok fafajból álló, kevert állományú erdők jobbak, mint az egyetlen faj alkotta monokultúrák. Ezt svájci kutatók most számítógépes szimulációk segítségével be is bizonyították.

A jelenség különböző okokra vezethető vissza. Egyrészt a fajgazdag erdőkben előforduló különböző növényfajok hamarabb be tudják tölteni a például vihar által keletkezett lyukakat. Így ezek a sokszínű erdők hamar reagálnak a környezetben bekövetkezett változásokra - számolnak be Harald Bugmann, a Zürichi Műszaki Főiskola kutatója és kollégái az Ecology Letters című szaklapban.

Néhány évtizeden belül hozzánk is megérkezhetnek az intenzíven terjedő amerikai szürke mókusok, és rövid időn belül kiszoríthatják a vörös mókusokat. Az őshonos mókusoknál nagyobb és erőszakosabb állatok könnyen etetőgépnek nézhetik az embert, ha a parkokban rászoktatják őket az etetésre.

"Békésen etettük a mókusokat egy washingtoni parkban direkt erre a célra vásárolt mogyoróval. Eleinte vicces volt, jöttek, eszegettek, jöttek többen, tovább eszegettek, aztán egyszer csak nagyon sokan lettek" - írta egy olvasónk. "Hirtelen harminc-negyvenen voltak, és egyre erőszakosabban jöttek, elkezdtek ugrálni a lábunkra, és már nem volt annyira vicces a helyzet. Amikor elfogyott a mogyoró, nagyon nem örültek, és inkább elfutottunk előlük" - számolt be mókusos kalandjáról a levélíró.

Idén először magyar természetfotós, dr. Szentpéteri József (Joe Petersburger) nyerte el a legnagyobb amerikai természetvédelmi szervezet, a National Wildlife Federation (NWF) most 41. alkalommal megrendezett nemzetközi természetfotós versenyének fődíját. Dr. Szentpéteri L. Józsefé közel 27.000 nevezett felvétel közül szerezte meg az elsőséget. A győztes természetfotó Magyarországon készült, és egy gyurgyalagot ábrázol, amint fecskefarkú lepkét visz fészekodújához. 

"Csömöri buszmegálló, végállomás az erdő szélén. Az emberek álldogállnak, várakoznak - meg távolabb egy kartondoboz is. Szemmel láthatólag nem tartozik senkihez. Belőle mocorgás hallatszik, valami hangok, talán nyávogás, esetleg kiscica? Az emberek töprengenek, nézegetik úgy messziről, de senki nem meri kinyitni. Már jön is a távolsági busz, amire felszállva ott is lehet hagyni a merengést, a dobozt, meg a miért pont én felelősségét.Akkor érkezik oda a megállóba egy idős néni, aki szintén észreveszi a mások által is észrevettet, de neki van bátorsága, sőt inkább merészsége, hiszen ki tudja mit rejt a spárgával gondosan lekötözött doboz. Ha megnézed többé már nem tekintheted általad ismeretlennek és talán tenni is kell valamit. A néni kicsit fel is van háborodva, hogy senki sem nyitotta ki a dobozt, a buszmegállónyíi utas hárítása tökéletes. Keresett valami éleset a táskájában, a lakáskulccsal igyekezett elfűrészelni a zsinórt, és kinyitni a dobozt. Sikerült.