Skip to main content
Hollandia szélerőmű leállás

A kép csak illusztráció (Forrás: Pixabay)

Ismert probléma, miszerint sok madár esik áldozatul a tengeri szélerőművek működésénak, főleg vonulás közben. 

E problémán enyhítettek most először Hollandiában azzal, hogy rövid időre szinte teljesen leállították a tengeri szélerőműveket, írja az MTI.

hirdetés

Május 10-én egy előrejelző rendszernek köszönhetően 4 órán át szinte megdermedtek a szélturbinák lapátjai Borssele és Egmond aan Zee térségében.

Ennek következtében a madarak sérülés nélkül át tudtak haladni a veszélyes övezeteken.

Az előrejelző rendszer, mely többféle adatra támaszkodik egyszerre, biztonságosan, 2 nappal előre jelezte a vonulást, azaz jól debütált.

A sikerre tekintettel a szakamberek őszre mindenhol bevezetnék az új rendszert az országban.

Remélhetőleg, más országok is alkalmazzák majd a módszert, hisz az elmúlt és a következő években még számos szélerőmű épült, illetve fog épülni a tengereken.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja Facebook oldalunkat

Kapcsolódó anyagok:

Ha feketére festik a szélturbinákat, 70 százalékkal kevesebb madarat ölnek meg

Forrás: MTI - A nyitókép csak illusztráció, forrás: Marcin B képe a Pixabay -en.

TOP 5