Skip to main content

 

Hallottunk már feketehomokos (Hawaii, Lanzarote), rózsaszín (Bahamák) vagy lilahomokos (Pfeiffer Beach, Kalifornia) partokról, de ez a 26 kilométer hosszú, karmazsinvörös partszakasz mindent visz. Hihetetlen látványosság, amelyre egy évben csak egyszer kerül sor.

Nagy mázli, hogy ez a suaeda maritima nevezetű mocsári fűféle éppen a kommunisták színébe öltözik minden ősszel, így ugyanis a kínai hatóságok

már a ’80-as évek elején védetté nyilvánították a területet.

Az északkelet-kínai Panjin közelében járunk, a Liaohe-folyó torkolatánál, ahol minden évben egyszer vörösbe öltözik a mocsaras partvidék.

A madarak is imádják a vörös torkolatot

A sueda április-május környékén bukkan elő, egész nyáron zöldell, majd ősszel egyszer csak lángolni kezd, mint a vadszőlő. A látvány lenyűgöző, hiszen a karmazsinszőnyeg majdnem harminc kilométer hosszan és egy kilométer szélességben terül el.

Mivel a Vörös-part nagy része természetvédelmi terület, csak egy kis része látogatható.

A védett területnek csak egy kis részére engedik be a látogatókat, Forrás: AFP/Tao Ming

Ide mólót és stégeket építettek, a turisták ezekről csodálhatják meg az egyedülálló látványt, amely nemcsak a vöröslő növénytengerből, hanem különleges madarakból is áll.

A karmazsinvörös torkolat ugyanis a világ egyik legnagyobb vizes-mocsaras élőhelye, amely több mint kétszázféle Ázsiából és Ausztráliából érkező vonuló madár, köztük jó néhány ritka faj költőhelye.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkek:

Forrás - Kép: Flickr/Kashif Pathan

TOP 5