
A környezetünkben mindent megteszünk azért, hogy a legtisztább körülmények között éljünk. Azonban szembesülhetünk olyan problémákkal, hogy megjelenik a lakásban néhány hívatlan vendég, akivel nem kívánunk társközösségben élni.
A csótányok elleni küzdelem kilátástalannak tűnhet, ha egyedül próbálunk meg szembeszállni velük. Ezek a szapora rovarok nagyon szívósak és óvatosak. A profi segítség nem elkerülhető, így a Rögtönirtok csótányirtó szolgáltatására érdemes gondolni, ha megjelennek.
Vannak olyan tudnivalók, amivel mi is segíthetünk a szakértő csapatnak, de mielőtt ezt elmondanánk, beszélünk a csótányok jellemzőiről is.
Mit kell tudni ezekről a rovarokról?
Alapvetően három fajtával találkozhatunk, amik a német csótány, a konyhai és az amerikai. Mindegyikre jellemző a lapos testforma és a barnás-feketés színvilág, amiről könnyedén felismerhetők.
Szeretik a sötét zugokat, így kerülik a fényt és nappal nem is találkozhatunk velük. Számos ok miatt kell gondoskodni az irtásról, mert olyan kórokozókat terjeszthetnek, amik különféle enterális megbetegedésekért lehetnek felelősek, valamint az ürülékük, a kültakarójuk és a bűzmirigyeik váladéka is allergén anyagnak tekinthető.
Nem utolsósorban mindenevők, így az is előfordulhat, hogy az élelmiszereinket fogyasztásra alkalmatlanná teszik, mert mindeközben fertőzik is a táplálékukat. A kellemetlen szagokról nem is beszélve, ami mellett az undor és az irtózás is azok közé sorolható, amik elegendő indokként szolgálhatnak a szakértő csapat felkeresésére az irtás miatt.
Milyen helyeken kell számítani a csótányokra?
Mivel szeretik a nedves területeket, így a vizesblokkok környékén kell kezdeni a vizsgálatot. Emellett a hulladékgyűjtő edény is kiváló lehetőségeket tartogat számukra, így ez is a kritikus területek közé sorolható.
Alaposan kell ellenőrizni a csővezetékek áttörési pontjait, amihez csatlakozik a falon található repedések, a szegletek és a lambériaburkolatok átvizsgálása és kezelése. Minden olyan helyen szükséges a permetezés, ami kis résekkel biztosíthatja a tökéletes rejtekhelyeket, így a konyhaszekrények rései, a hűtőszekrény mögötti hely, a szemetes környéke, a szekrények hátoldala és a belső felülete.
Mindezek mellett a WC tartály, a mosdó és a gáztűzhely is ide sorolható, de az előszoba is jelenthet tökéletes átjáró helyet számukra, így ott is találkozhatunk velük.
Mit kell tennünk csótányirtás előtt?
A szakemberek ajánlása alapján nekünk is vannak bizonyos feladataink annak érdekében, hogy az irtási folyamat valóban hatékony lehessen és úgymond végleges. Minden fent felsorolt, illetve érintett területet akadálymentesíteni kell, hogy a permetezés során eljusson a szer mindenhova.
Ennek megfelelően a használati tárgyak eltávolítása szükséges lehet, hogy minden apró réshez hozzáférjen a Rögtönirtok szakembere. Lehet ez a fürdőben a törölköző és a fogkefe, de a konyhában (pl.: kiürített szekrények) és a kamrában is gondoskodni kell erről.
Szponzorált tartalom – Hirdetés (x)
Kép forrása: az ügyfél oldala - rogtonirtok.hu