Skip to main content

Az egyik leggyakoribb tévhit, hogy a dolgozók egymással történő csevegése segíti a munkavégzés eredményességét. Talán a pandémia időszakában valóban fontos volt, hogy egymással kapcsolatban maradhassanak, s ne őrüljenek bele az elszigeteltségbe, azonban az igazság az, hogy nem segíti a hatékonyságot. A sok-sok üzenet ráadásul még átláthatatlanná is teszi a cég belső kommunikációját. 

Melyek a negatív hatásai a csoportos chat beszélgetéseknek?

Egyrészt túlterhelődik a munkavállaló, hiszen egyszerre kellene a munkájára összpontosítania, miközben válaszolnia, reagálnia is kell a közös üzenetekre. Ennek következtében idővel megjelenik a mentális fáradtság és a kimerültség. Pedig lehetne mindezt másképp is csinálni. A CHEQ belső kommunikációs rendszer funkciói például lehetővé teszik, hogy kiküldjünk egy rövid felmérést, csoportos chat beszélgetés helyett. Ha tehát a kollégák véleményét kell bekérni ez az egyik legjobb módja.

Így elkerülhető, hogy folyamatosan megzavarják az újabb üzenetek a munkát, sőt, ezáltal egy másik negatív tényezőt is kiküszöbölhetünk. A dolgozók nem fognak attól tartani, hogy elúszna a beleszólási lehetőségük a cég ügyeibe, ha nem reagálnak azonnal. Ahogyan viszont a klasszikus csoportos chat beszélgetéseknél ez a gondolat rendre felmerül az emberekben.

Probléma lehet még a visszakereshetetlenség, a csoportos chat beszélgetésekben rengeteg új üzenet érkezhet akár másodpercenként, s ezeket visszagörgetni bizony küzdelmes és időrabló. Nem beszélve arról, ha hasonló témában több megbeszélés is zajlott a chatszobában.

Mi lehet a megoldás? Például egy komplett tudástár, amelyet bármikor elérhetnek a munkavállalók, s a legtöbb gyakori kérdésre, problémára választ kaphatnak általa.

Kevesen tudnak az üzleti kockázatról

Előfordulhat, hogy kiszivárog egy olyan vélemény vagy meglátás, amely negatívan befolyásolja az adott vállalat hírnevét. Gondoljunk a Google mérnök történetére, aki a belső fórumokon is közzétette szélsőséges meglátásait, nem csupán a HR-nek küldte ki ezeket. Később a kollégák ezt a nyilvános csoportokban is megosztották, így nem kis port kavart az ügye. 

A felügyelet nélküli vállalati kommunikáció sok-sok veszélyt rejthet magában. Ehelyett érdemesebb mindezt irányított módon megtenni például a CHEQ vállalati szoftver segítségével. Ezzel nemcsak a belső kommunikáció történhet visszakereshető, biztonságos, célzott módon, hanem tudásanyagokat is létrehozhatunk, továbbképzéseket is lebonyolíthatunk, sőt, lehetőségünk nyílik kérdőívek, felmérések készítésére is.

Létezik hatékonyabb megoldás

Láthatjuk, hogy van rá mód, hogy megosszuk a munkatársakkal a fontos információkat anélkül, hogy megzavarnánk őket a munkavégzésben, így a hatékonyságuk sem romlik, de az üzenetek is átadhatók. Megteremthető az eredményes, kétirányú, monitorozható információáramlás, egyszerűen, mégis biztonságosan.

Szponzorált tartalom - Hirdetés (x)

TOP 5