Skip to main content

 

A világ leggazdagabb 10 százaléka tehető felelőssé a bolygó teljes szén-dioxid-kibocsátásának mintegy feléért, miközben a legszegényebb 3,5 milliárd csupán a 10 százalékot adja az összes kibocsátásnak – derül ki az Oxfam kutatásából.

Miközben a világon a legszegényebbek mindössze csak az egytizedéért felelősek a Föld teljes szén dioxid-kibocsátásának, mégis többnyire olyan országokban élnek, melyek a leginkább sérülékenyek a klímaváltozással kapcsolatban – derül ki a párizsi klímacsúcs idején kiadott jelentésből.

hirdetés

Az egyenlőtlenség terhe

A klímaváltozás és a gazdasági egyenlőtlenség szorosan összefügg, miközben a 21. század legfontosabb kihívásai közé tartoznak – mondja a dokumentum mellé kiadott közleményben Tim Gore, az Oxfam élelmezésügyi és klímapolitikai vezetője.

Párizs egy sokkal emberibb gazdaság felépítésének kezdetét kell jelentse, amely nem csupán a gazdagoknak és a legnagyobb kibocsátóknak kedvez, hanem a szegényeknek is, akik a legkevésbé felelősek a szennyezését, miközben ők a legsérülékenyebbek – tette hozzá Gore.

A héten kiadott jelentés egyik legfontosabb megállapítása, hogy a leggazdagabb 1 százalék tagjainak 175-ször lehet nagyobb az ökológiai lábnyoma, mint a legszegényebb 10 százalékhoz tartozóknak.

Éppen ezért az Oxfam azt hangsúlyozza – utalva a párizsi találkozóra –, hogy minden megegyezés legfontosabb lakmuszpapírja, hogy mennyiben segít a legszegényebbeknek, bárhol is éljenek.

Brutális arányok

Tovább pontosítva a számokat, az Oxfam megállapította, hogy Kína szegényebb felének – durván 600 millió ember – teljes kibocsátása mindösszesen az egyharmada volt annak a mértéknek, amely az amerikaiak leggazdagabb 10 százalékához – nagyjából 30 millió ember – köthető.

A gazdagoknak, a magas kibocsátóknak, elszámoltathatóknak kellene lenniük szennyezéseikért, függetlenül attól, hol élnek” – jelentette ki Gore.

Mindazonáltal könnyű elfelejteni, hogy a gyorsan fejlődő gazdaságok adják még mindig a világ legszegényebb lakosságának többségét – tette hozzá Gore. Miközben pedig nekik is ki kell venniük a részüket a fair munkamegosztásból, a vezető szerepet még mindig a fejlett gazdaságoknak kellene betölteniük.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

A kép csak illusztráció

 

TOP 5