Skip to main content

 

Hála a modern technológiának, ma már térképen is követhető, hogyan halad át Magyarországon a hidegfront.

Ide kattintva látható, hol lép be hazánkba és mely városokat, megyéket érint éppen, így lépésről lépésre követhető, hogy enyhül a meleg és kb. mikor éri el az enyhülés azt a települést, ahol élünk.

hirdetés

Az írja az Időkép, hogy hétfőn kis túlzással irhamellényt is bekészíthetünk a szatyorba reggel, mert jön a hidegfront, esővel, záporral. Az eső és hideg mellé szél is társul, ami egyszer csak északnyugatira fordul, megélénkül és megerősödik, sőt, helyenként egy-egy viharos lökéssel igyekszik megkeseríteni az életünket. Reggel felhős idő lesz 14-20 fokkal, és délutánra sem megy fel 22-28 foknál magasabbra az a bizonyos higanyszál.

Kedden javul a helyzet, napsütés is lesz minimális mennyiségben, és az eső sem fog folyamatosan esni, csak néha, mert az időnként megnövekvő gomolyfelhőkből elszórtan még előfordulhat egy-egy zápor, helyenként esetleg az ég is megdörrenhet. 

A szél viszont marad, de a hőmérséklet már a baráti 25-29 fok közé áll be. Szerdán folytatódik a melegedő tendencia (28-32 fok), pár futó záporral még számolni kell, de szaknyelven szólva csak elszórtan. Csütörtökre aztán minden pompás lesz, napsütés, meleg, csapadék sehol nem várható, a hőmérséklet 29-34 fok között alakul.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

A kép csak illusztráció

TOP 5