Skip to main content

Victoria Hunt extrém takarékoskodás 

Victoria Hunt akár egy átlagos amerikai nő is lehetne, de nem az. Szegényen kezdett bele furcsa hobbijába, az extrém takarékoskodásba, melynek révén milliomossá vált.

Hősünk a 80-as évek végén még egy lakókocsiban lakott, mégpedig szegényen. Ekkor támadt az az egyszerű, de nagyszerű ötlete, hogy takarékkoskodásba kezd, és ebből fog meggazdagodni.

hirdetés

Ez olyen jól sikerült, hogy a ma 54 éves nő 48 évesen elment nyugdíjba. Megtehette, hisz közben milliomossá vált, történetét pedig felkapta a közösségi média.

Mi a program?

De mi volt a programja, teszik fel sokan önkéntelenül a kérdést. Hogy lehet a takarokoskodással így meggazdagodni?

Hunt első körben a kiadásait, költségeit kezdte el racionalizálni, - e célból táblázatot kezdett el vezetni, és vezet ma is -, így egyre több és több pénzt tudott megtakarítani, az így megszerzett pénzt pedig összegyűjtvén befektette. Ma már több ház tulajdonosa, melyek bérbeadásából jelentős havi jövedelme származik, illetve befektetésekkel is bír, melyek szintén jövedelmet termelnek számára.

A takarékoskodás (és a befektetés) egy olyan folyamat, vallja a hölgy, mely napról napra kihívások elé állítja az embert, így a spórolás egyre több és több pénzt termel. Úgy is fogalmazhatnánk, az ember agya csak e körül forog, a takarékoskodó személy pedig egyfajta megszállottá válik.

Ez a fajta gondolkodás persze hozhat megrökönyödést is a róla cikkeket olvasókban, hisz Hunt az emberi vizeletet is összegyűjti például egy befőttes üvegben, melyet trágyázáshoz, komposztáláshoz használ a konyhakertjében. (Ez a fajta megoldás nem ismeretlen különben, egy dán cég például pisit használ fel a trágyázáshoz, majd készít sört az így is termesztett árpából.) A hölgy azonban nem csak a végterméket használja fel, a vizeletet sem üríti a csatornába, így a toalett lehúzásának a kihagyásával a vízdíjon is spórol, sok kicsi pedig, mint tudjuk, sokra megy. ÉS ez csak egy példa a sok közül.

Ahogy az alábbi videón is látható, a jelenleg is "szerény" körülmények között élő milliomost azonban más is motiválta. Úgy gondolja, több, mint 100 évig fog élni, öreg korára, mikor már nem vagy csak nehezen fogja tudni takarékoskodási programját megvalósítani, legyen elég pénze, hogy el tudja tartani saját magát. Hunt mindenesetre ott tart, hogy 48 évesen felhagyhatott könyvelő munkájával és elmehetett nyugdíjba.

Kincsek a szemétben

Ez mind szép és jó, gondolhatná bárki, de mindebből még nem lehet meggazdagodni. Mi a titka a hölgynek?

Victoria Huntot egyfajta izgalommal tölti el mind a mai napig, ha mások szemetében turkál, és olyan kidobott eszközre lel, ami még hasznosítható, így pl. egy porszívó, vagy eladható, mint pl. egy megunt, ugyanakkor még működőképes konyhagép. A szemétben való turkálást valójában nem úgy kell elképzelni, hogy Hunt könyékig "bemászik" a kukákba. Amerikában megszokott, hogy a használaton kívüli eszközöket a kuka mellé teszik, így aki akarja, minden további nélkül elviheti. Használhatja otthon, vagy eladhatja, ha éppen neki nem kell, de másnak igen. Hunt pedig használja a mások által kidobott eszközöket, mint ahogy látható is a vele készült alábbi videón, illetve azokra nem kell a boltban pénzt kiadnia.

Az amerikai hölgy így a "hulladékból" szerezte első jelentősebb bevételeit, egyfajta kórképet adva, milyen is igazából a "fogyasztói társadalom"...

Hunt életéről és programjáról videó is készült, melyet már majd egymillió ember tekintett meg. 

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás: TLC/you tube

TOP 5