Skip to main content
házasságon kívüli szex bűncselekmény

A kép csak illusztráció (Forrás: Pixabay)

Indonéziában bűncselekménny vált a házasságon kívüli szex. A törvény személyi hatálya kiterjed a turistákra is, írja a Sky News.

Sok vita előzte meg az ázsiai szigetországban a jogi norma elfogadását, végül azonban bekerült a törvénykönyvbe az azóta is sok vitát kiváltó rendelkezés.

hirdetés

Eszerint a házasságon kívüli együttélés hat hónap börtönnel büntethető, míg a házasságon kívüli szex egy évvel.

A törvény tiltja még a fogamzásgátlás reklámozását is, illetve a hivatalban lévő elnök sértegetését.

A jogszabály csak három év múlva lép hatályba, addig az országnak meg kell hoznia az érvényesítést szolgáló alsóbb szintű jogszabályokat.

Maulana Yusran, a turisztikai ipartestület illetékes elmondta:

a meghozott jogszabály abszolút kontraproduktív, hisz a gazdaság és az idegenforgalom épp hogy csak kilábalt a koronavírus miatt kialakult nehéz helyzetből.

Talán elég lesz a három év felkészülési idő arra is, hogy a turisztikai igényeknek megfelelően módosítsák az indonéz „illemkódexet“.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok:

Több millióan nézték meg annak a youtubernek a videóját, aki 2 órán át nem csinált semmit

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: Afik Eleck képe a Pixabay -en.

TOP 5