Skip to main content
apple per Brazília

A kép csak illusztráció (Forrás: Pixabay)

Úgy néz ki, végéhez közelít az Apple és a brazil állam között fennálló bírósági persorozat, a cupertinói vállalat azonban még nem áll készen arra, hogy megadja magát

Sorra veszti el a tárgyalásait az Apple, miután a brazil állam beperelte a techóriást, mivel az 2020 óta nem csomagol töltőt a készülékeihez, így azok önmagukban használhatatlanok.

hirdetés

A São Pauló-i állami bíróság legfrissebb döntése szerint az almás cégnek nem kevesebb mint 100 millió reál (azaz körülbelül 8 milliárd forint) bírságot kell fizetnie a brazil fogyasztóvédelmi szövetség, a hitelfelvevők, fogyasztók és adófizetők csoportja által benyújtott perben.

A BÍRÓSÁG EMELLETT KÖTELEZTE AZ APPLE-T, HOGY MINDEN OLYAN BRAZÍLIAI ÜGYFELET, AKI AZ ELMÚLT ÉVEKBEN IPHONE 12 VAGY 13 KÉSZÜLÉKET VÁSÁROLT, LÁSSON EL TÖLTŐVEL, VALAMINT KEZDJE EL AZOKAT MINDEN ÚJ VÁSÁRLÁSHOZ MELLÉKELNI.

Azonban, ahogy az várható volt, az Apple fellebbezett a döntés ellen.

Visszaélésszerű gyakorlat

Barron's szerint az ügyben eljáró bíró „visszaélésszerű gyakorlatnak” nevezte a tevékenységet, miszerint a gyártó nem mellékel töltőt az újonnan vásárolt telefonokhoz. Mindez szerinte arra kényszeríti a fogyasztókat, hogy egy második terméket vásároljanak ahhoz, hogy az első működni tudjon – amivel nehéz vitába szállni, töltés nélkül ugyanis még a legdrágább iPhone is maximum egy napig bírja a dobozból kivéve.

Szintén problémát jelent, hogy a gyártó USB-C Lightning kábelt csomagol a készülékekhez, amelyekkel kizárólag az Apple termékeit lehet tölteni, korábban pedig olyan USB-A adaptereket csomagoltak az iPhone-okhoz, amelyek már nem használhatók az új kábelekkel – ennek okán a felhasználó valóban kénytelen a plusz kiegészítő vásárlása mellett dönteni.

Mint írtuk, az Apple már hosszú ideje vitában áll a brazil hatóságokkal az ügyben. 2021-ben a São Pauló-i Procon-SP fogyasztóvédelmi ügynökség mintegy kétmillió dollárra (körülbelül 840 millió forintra) bírságolta a gyártót, amiért eltávolította a hálózati adaptert az iPhone 12-ről, mondván: a vállalat ezzel megsértette a brazil fogyasztóvédelmi törvényt.

Idén szeptemberben ráadásul tovább folytatódott az adok-kapok, az ország igazságügyi minisztériuma ugyanis rendeletet adott ki, amely megtiltotta az Apple-nek, hogy olyan iPhone-okat áruljon, amelyekhez nem jár töltő – emellett további 2,38 millió dollárra (körülbelül egymilliárd forintra) bírságolta a vállalatot, majd elrendelte az iPhone 12-es mobilok regisztrációjának törlését a brazil nemzeti távközlési ügynökségnél. Az Apple természetesen ezen döntések ellen is fellebbezett.

Bármit a környezetvédelem nevében

Az amerikai cég még 2020-ban, az iPhone 12-es széria bevezetésével hagyott fel az iPhone-ok hálózati adapterekkel való felszerelésével. Döntésüket akkor környezetvédelmi okokkal indokolták, elmondásuk szerint a töltők elhagyásával éves szinten 861 000 tonna rezet, cinket és ónt takaríthatnak meg.

A terv az Apple 2030-as projektjének egyik eleme, melynek lényege, hogy 2030-ra 100 százalékban karbonsemleges legyen a működésük – kitérve az ellátási láncra és az általuk értékesített termékek töltésére is. Azt ígérik, hogy nyolc év múlva minden iPhone-t megújuló energiaforrásból származó árammal fogunk majd tölteni, ami egy meglehetősen merész elképzelés. A valóságban minden bizonnyal arról lehet szó, hogy az Apple 2030-ra annyi zöld energiát tervez termelni, mely elméletben lefedheti akár az összes forgalomban lévő iPhone töltését is, a gyakorlatban azonban nem feltétlenül csak fenntartható forrásból származó energia fogja majd a készülékeket tölteni.

A több százezer tonna nemesfém megtakarítása mellett az Apple második érve az iPhone-dobozok méretének csökkentése volt, aminek köszönhetően közel kétszer annyi telefont tudnak a teherszállító autók, hajók és repülők csomagterébe pakolni, mint korábban. A döntés persze újfent megkérdőjelezhető, hiszen a töltők elhagyásával az azok iránti kereslet is megnőtt, amelyeket ugyancsak külön dobozba kell csomagolni és a viszonteladókhoz szállítani – így előrelépésről aligha beszélhetünk, a költségek lefaragásáról azonban már annál inkább.

A brazil kormányt hidegen hagyja az Apple terve

A töltők elhagyása mellett szóló indokok és az Apple 2030-as projektje persze egy cseppet sem hatotta meg a brazil igazságügyi minisztériumot, akik közölték a gyártóval:

MÁS MÓDON IS SEGÍTHETNEK A KÖRNYEZETVÉDELMEN, PÉLDÁUL AZZAL, HOGY USB-C-TÁMOGATÁSSAL LÁTJÁK EL KÉSZÜLÉKEIKET.

Mindennek egyébként legkésőbb 2024-ig be is kell következnie, néhány hete az Európai Parlament ugyanis egy teljesen új EU-s szabályozás bevezetéséről döntött. A szabályok értelmében 2024-től a vezetékes kábelen keresztül újratölthető mobiltelefonokat, táblagépeket, e-olvasókat, tölthető fülhallgatókat, digitális fényképezőgépeket, kézi videójáték-konzolokat és a hordozható hangszórókat gyártótól függetlenül USB Type-C porttal kell ellátni. A laptopok tölthetőségét a hatálybalépést követő negyven hónapig kell a követelményekhez alakítani

Az új szabályozás értelmében az Apple kénytelen lesz minden téren átállni az USB-C csatlakozóval szerelt készülékek forgalmazására, már amennyiben nem szeretnének elesni második legnagyobb piacuktól. A pletykák szerint egyébként még 2024-ig sem kell várni, az iPhone 15-ös széria tagjai ugyanis az iPadekhez és a MacBookokhoz hasonlóan már mindannyian USB-C csatlakozóval érkezhetnek a 2012 óta használt Lightninggel szemben.

Forrás- A nyitókép csak illusztráció, forrás: Welcome to All ! ツ képe a Pixabay -en.

TOP 5