Skip to main content
aszteroida becsapódás elhárítás Föld Kína

A kép csak illusztráció (Forrás: Pixabay)

A tervek szerint az elkövetkező években olyan rendszert dolgoznak ki a kínaiak, amely előre jelzi, ha egy idegen test megközelíti a Földet. 

Ezzel a technológiával sikerülhet elkerülni, hogy aszteroidák csapódjanak be a bolygóba.

hirdetés

A Kínai Nemzeti Űrhivatal (CNSA) a következő néhány évben megkezdi a Földre veszélyt jelentő aszteroidák megsemmisítésére irányuló projektet – jelentette be Wu Yanhua miniszterhelyettes vasárnap.

Megpróbáljuk a 14. ötéves, 2021 és 2025 között zajló terv végére, valamint 2025–2026-ban elkezdeni olyan technológiák tesztelését, amelyek lehetővé teszik a Földre veszélyt jelentő kisbolygók közeli megfigyelését. Ennek segítségével ütközést tudunk generálni, aminek következtében ez az égitest kiszorul pályájáról

– mondta a miniszterhelyettest a kínai központi televízióban a TASZSZ szerint

Mint a Kínai Nemzeti Űrhivatal (CNSA) helyettes vezetője kifejtette, Kína hatékony földi és űralapú rendszert hoz létre, amely előre értesíti a Földet a veszélyt jelentő objektumokról.

A kínai szakértők ugyanakkor olyan technológiák kifejlesztését tervezik, amelyek megakadályozhatják az ilyen égitestek becsapódását.

Ezen keresztül az emberiség valóban szembeszáll azzal a fenyegetéssel, amelyet az aszteroidák jelentenek a Földre

– összegezte Wu Yanhua.

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5