Mars lila sziklák Perseverance 

Lila sziklákat talált a Marson a NASA kutatórobotja, a Perseverance. A különös színű kövek gyakorlatilag mindenütt jelen vannak a Jezero-kráterben, és egyelőre a kutatók sem tudják, mi alkothat furcsa bevonatot rajtuk.

Az előzetes analízis alapján a lila réteg viszonylag vékonynak tűnik; egyes köveket teljesen beborít, más sziklákon viszont csak foltokban lelhető fel. Hogy a réteget pontosan mi alkotja, az a részletesebb kémia vizsgálat után fog kiderülni - írja a National Geographic magazin cikke.

hirdetés

Nem a mostani az első alkalom, hogy a NASA egyik kutatóeszköze lila kőzeteket talál. Az amerikai űrügynökség előző rovere, a Curiosity is talált már különböző árnyalatú lila sziklákat a Mount Sharp lábánál még 2016-ban.

A különös kövek olyan helyen voltak, ahol nagyobb mennyiségben van jelen hematit (vasoxid) ásvány és kevesebb por takarja a kőzeteket. A Perseverance által fellelt lila sziklák is viszonylag pormentes környezetben vannak.

A köveket most a rover Supercam nevű műszere vizsgálja, úgy, hogy egy lézer segítségével felaprítja őket, majd kémiailag elemzi a keletkező szemcséket.

A KORAI EREDMÉNYEK SZERINT A LILA RÉTEG PUHÁBB, ÉS KÉMIAILAG ELKÜLÖNÜL AZ ALATTA TALÁLHATÓ KŐZETRÉTEGEKTŐL, VALAMINT NAGYOBB ARÁNYBAN TARTALMAZHAT HIDROGÉNT ÉS MAGNÉZIUMOT.

A hidrogén és a vasoxid jelenléte arra utal, hogy a víz szerepet játszott a lila foltok kialakulásában. A kutatók eddig is sejtették, hogy a Jezero-kráter a régmúltban egy ősi tónak adott otthont, amiben akár kezdetleges életformák is megjelenhettek.

A MOSTANI ELEMZÉS ALAPJÁN ÚGY TŰNIK, HOGY A VIZSGÁLT KŐZETEK VÉLHETŐEN VULKÁNI EREDETŰEK, AMIK IDŐVEL KAPCSOLATBA LÉPTEK A VÍZZEL.

Hogy ez miként történt, arra egyelőre nincsenek hipotézisek sem.

A Perseverance 2021 februárjában landolt a Marson, feladata a lehetséges ősi élet nyomainak megtalálása a vörös bolygón.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás- A nyitókép csak illusztráció, forrás: wikipedia

TOP 5

Ne maradjon le
egy hírről sem

utajovobe.eu
Rendszerezett a fenntartható fejlődés oktatásához is felhasználható tudás. Segíti az oktatók környezeti nevelésének beépítését az oktatott tantárgyakba.

Copyright © 2011 Fenntartható fejlődés gyakorlati szemmel - Útajövőbe.eu. Minden jog fenntartva.
Weboldal programozás, karbantartás SelfMed.pro. Villám tárhely Szerver.eu