Skip to main content

túlnépesedés elöregedés demográfiai átmenet fenntarthatóság 

A termékenység csökkenése már nem csak a fejlett világra jellemző. A demográfiai átmenet az egyre szegényebb régiókban is beindul és egyre gyorsabban zajlik, számolt be róla a Világgazdaság.

A népesség újratermeléséhez szükséges szint 2,1 gyerek születése lenne minden nőre, ami már globálisan sincs túlságosan messze. Míg a nyolcvanas évek közepén a globális termékenységi ráta 3,5 körül mozgott, 2019-re már csak 2,4 volt. Galériás összeállításunkban mutatjuk napjaink legnépesebb országait.

hirdetés

Miután november 24-én India is arról számolt be, hogy a termékenységi ráta 2,0-ra esett, az összes BRIC-országban – Brazília, Oroszország, India, Kína angol nyelvű kezdőbetűiből összerakott rövidítés – a népesség újratermeléséhez szükséges szint alá esett a születések száma, miközben világszerte hasonló folyamatok játszódnak le.

A demográfiai átmenet folyamata azt írja le, hogy a hagyományos magas születési szám és magas halálozás hogyan alakul át előbb a népességrobbanáshoz vezető magas születés és alacsony halálozásba, hogy végül mind a két mutató alacsony szintjén stabilizálódjon.

A FOLYAMAT ELŐSZÖR ÉSZAKNYUGAT-EURÓPÁBAN INDULT BE A 18. SZÁZADBAN ÉS MÁR A 20. SZÁZADRA ALACSONY VAGY ÉPP NEGATÍV NÖVEKEDÉST HOZOTT EZEKBEN AZ ORSZÁGOKBAN.

Az átmenet első része könnyedén érthető, ahogy a jobb táplálkozás, az orvostudomány és a közegészségügy fejlődése miatt drámai mértékben csökken a halálozás. Az ezt követő születésszám csökkenés egyik lehetséges magyarázata az oktatás szerepének felértékelődése, ami miatt egyre többen döntenek kevesebb gyerek mellett, hogy annak képzését tudják finanszírozni.

A DEMOGRÁFIAI ÁTMENETET VIZSGÁLÓ LEGÚJABB KUTATÁS 186 ORSZÁGOT VIZSGÁL ÉS ARRA A MEGÁLLAPÍTÁSRA JUT, HOGY 1960 ÉS 1990 KÖZÖTT 70 ORSZÁGBAN INDULT MEG A SZÜLETÉSEK CSÖKKENÉSE,

és mára egyedüliként Csád maradt ki a folyamatból, míg 80 ország már túl van az átmeneten teljes mértékben.

Felgyorsult demográfiai átmenet

Míg Nagy-Britanniában 1790 és az 1950-es évek között, több mint 150 évig tartott, addig Chilének már csak mintegy ötven évre volt ugyanerre szüksége a múlt század húszas és hetvenes évei között, míg az átmenetet a huszadik század végén kezdő országoknak ennél is kevesebb időre volt szükségük.

A gyorsulást a tanulmány szerzői által "demográfiai fertőzésnek" nevezett folyamat okozhatja, mely szerint az átmenet hamarabb és gyorsabban jelentkezik a változáson már túljutott országok földrajzi és kulturális közelségében. Ráadásul a folyamat beindulása egyre alacsonyabb jövedelmi szinteken kezdődik. Míg az elmúlt két évszázad során ehhez a 2011-es árakon számolt vásárlóerő-paritáson fejenként 2700 dollárnyi gazdasági teljesítményre volt szükség, ez mára 1500 dollárra süllyedt azoknál az országoknál, ahol az átmenet 1990 után indult.

MINDEZ AZT JELENTHETI, HOGY HAMAROSAN A FÖLD NÉPESSÉGÉNEK EGÉSZÉNEK TERMÉKENYSÉGE A REPRODUKCIÓHOZ SZÜKSÉGES SZINTIG VAGY AZ ALÁ IS CSÖKKEN,

ami ugyan nem jelenti a népesség növekedésének azonnali leállását – mivel sokan ebben az időben érik el a gyerekvállalási kort – ám közelebb hozhatja a népesség tetőzését, a korábban vártnál alacsonyabb értéken. 

Az Origo is beszámolt róla korábban, hogy mire 2100-at írunk, addigra a világ populációja - lassuló növekedési ütemre váltva, mellette egyre nagyobb arányú idősebb korú népességgel - 10,8-11 milliárd főre növekedhet, de folyamatosan csökkenő növekedési ütem mellett.

A TÚLNÉPESEDÉSSEL KAPCSOLATOS PROBLÉMÁKAT TEHÁT HAMAROSAN ÚJABBAK VÁLTHATJÁK A TÁRSADALMAK ELÖREGEDÉSE MIATT.

Egyes vélemények szerint az idősebb népesség magasabb megtakarítási hajlandósága az infláció és a kamatok csökkenésének irányába hathat, ami növelheti a globális egyensúlytalanságokat is.

UGYANAKKOR MÁS PROBLÉMÁK MEGOLDÁSÁT SEGÍTHETI A FOLYAMAT, ÍGY PÉLDÁUL A LASSABB NÉPESSÉGNÖVEKEDÉS MEGKÖNNYÍTHETI A KLÍMAVÁLTOZÁS MEGFÉKEZÉSÉHEZ SZÜKSÉGES KARBONKIBOCSÁTÁS CSÖKKENTÉSÉT.

Az alacsonyabb munkaképes korú dolgozó pedig jobban képzett munkásokhoz és a nők nagyobb munkaerőpiaci szerepvállalásához vezethet

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: StockSnap képe a Pixabay -en. 

TOP 5