Skip to main content

kihalás Föld oxigén 

Jelen pillanatban Földünk egy paradicsomi hely az élet számára, nem lesz ez azonban mindig így: egy bizonyos idő elteltével a légkör összetétele megváltozik, és az ősi atmoszférához hasonlóan ismét a metán válik dominánssá, míg az oxigénszint erősen visszaszorul.

Ez a forgatókönyv szerencsére nem a közeljövőben valósul meg, de rövid idő alatt fog végbemenni – írja egy nemrég megjelent tanulmány, amit a Nature Geoscience című szaklapban publikáltak.

hirdetés

Az oxigén jelenlegi formájában mintegy 2,4 milliárd éve jelent meg a légkörben az úgynevezett nagy oxidációs esemény során, a Föld az ezt megelőző állapotába fog visszazuhanni néhány milliárd év múlva.

Az új tanulmány azt is kimutatta, hogy az oxigénben gazdag atmoszféra a lakható bolygók esetében csupán átmeneti, ez a megállapítás pedig valószínűleg befolyásolni fogja az életre alkalmas világok kutatását is.

A kutatók részletes modelleket készítettek a Föld bioszférájáról, amelyben figyelembe vették a Nap fényességének változásait, valamint az ezzel járó szén-dioxid-szint csökkenést. Az egyre erősebbé váló napsugárzás ugyanis lebontja a gázt, amiből így kevesebb lesz a légkörben.

A CSÖKKENŐ SZÉN-DIOXID AZT IS JELENTI, HOGY A FOTOSZINTETIZÁLÓ NÖVÉNYEKNEK KEVESEBB ERŐFORRÁSBÓL KELL GAZDÁLKODNIUK, AMI ÉRTELEMSZERŰEN AZ OXIGÉNTERMELÉS VISSZAESÉSÉVEL JÁR MAJD.

A szakértők korábban már kimutatták, hogy az erősödő napsugárzás 2 milliárd éven belül elpárologtatja az óceánokat, ám az újabb szimulációk szerint bolygónk már az ezt megelőző időszakban lakhatatlanná válik majd az oxigénszint extrém csökkenése miatt.

Az oxigén visszaesése nagyon-nagyon drámai lesz, gyakorlatilag a mai szint milliomod része marad csak az atmoszférában"

– magyarázta Chris Reinhard, a Georgia Institute of Technology kutatója a New Scientist magazinban.

A tudós szerint az eredmények hatással lesznek a lakható bolygók keresésére is.

Napjainkban egyre nagyobb teljesítményű teleszkópokkal lehet fürkészni a távoli bolygókat, már csak azt kellene kideríteni, pontosan milyen jeleket kell keresni, hogy megállapítsák, egy adott planéta élhető-e vagy sem. Az egyik ilyen kutatóprogram a NASA NexSS, amelyben maga Reinhard is részt vesz. Könnyen lehet, hogy az oxigén mellett más bioszignatúrákat (életre utaló jeleket) is keresni kell majd a bolygók légkörében.

Nem minden élőlény függ ugyanis az oxigéntől, az úgynevezett anaerob életformák például kiválóan megvannak nélküle. Valószínűleg ezek az organizmusok az oxigén nagy részének eltűnése után is fennmaradnak a Földön.

A teljes tanulmány itt olvasható.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: AFP

TOP 5