Skip to main content

Baba Vanga 2020 

Némi hibával ugyan, de eddig beváltak a bolgár jósnő, Baba Vanga jóslatai, állítják azok, akik hisznek benne. Kérdés, mit jósolt 2021-re, írt minderről nemrég a Mirror.

A bolgár Nostradamusként is hívott nő 1996-ban bekövetkezett haláláig sok eseményt látott előre, állítják hívei, így például a szeptember 11-i terrortámadást éppúgy, mint a thai cunamit, vagy a brexitet.

hirdetés

Követői szerint a 85 éves korában elhunyt jósnő előre látta a Szovjetunió felbomlását, mindemellett Diana hercegnő halálát vagy a csernoblili katasztrófát is, jövendölései ezért 85 százalékban pontosak.

De megjósolta a 45. amerikai elnök megbetegedését is, bár e körben a jóslat arról szólt, hogy Donald Trump agydaganattól fog szenvedni, minek következtében meg is fog süketülni. A tény mindezzel szemben az, hogy az időközben választást vesztett elnök hamar kilábalt a koronavírus okozta betegségből, más "rejtélyes" betegségtől pedig nem szenvedett. Tény az is, hogy Putyin se vesztette életét egy ellene irányuló merénylet következtében, noha a jóslat ezt is tartalmazta.

A bolgár Nostradamus megjövendölte Európa gazdaságának összeomlását is, ami részben igaz is, hisz a koronavírus okozta válság miatt az öreg kontinens gazdasága recesszióba került. A járvány megjelenéséről azonban nem tett említést, szemben egy brit jósnővel.

Mit hoz 2021?

A jóslatok alkalmanként elég zavarosak, okot adnak eltérő értelmezéseknek, ennek ellenére a Mirror csokorba szedte ezeket, pozitívat éppúgy, mint negatívat:

- Európát iszlám szélsőségesek támadásai fogják sújtani. Egyes értelmezések szerint a terroristák vegyifegyvert is bevetnek majd.

- "Az emberek tudatossága megváltozik." 

- "Nehéz idők várnak az emberiségre, az embereket megosztja a hitük."

- "Pusztító események következnek, amelyek megváltoztatják az emberiség végzetét és sorsát." 

- A benzintermelés megszűnik, a Föld megpihen. 

- 2021-ben színre lép egy sárkány, mely átveszi a bolygót. - (Ez lehet Kína.)

- 2021-ben az emberiség legyőzi a rákot

Mit hoz a távoli jövő?

- 2304-ben lehetővé válik az időutazás

- A jósnő szerint 200 éven belül kapcsolatba lépünk a földönkívüliekkel, akik szellemi testvéreink

- az emberiség felfedezi, hogyan keletkezett az élet a Földön

A teljesség kedvéért érdemes megjegyezni, hogy Baba Vanga 2010-re atomháborút is vizionált, erre azonban nem került sor, írja a 24.hu. A lap még kitér arra is, miszerint a vak jósnőt komolyan vette a bolgár kormány, állítólag a jövendőléseiért még fizetett is.

A bolgár Nostradamus egyébként 12 éves korában vesztette el a látását, ugyanakkor ekkor tudatosult benne, hogy egy nagyon ritka ajándékot, a jövőbelátás képességét kapta Istentől.

Egy brit jósnő Baba Vangához képest valamivel szebbnek látja a jövőt, legalábbis a klímaváltozás vonatkozásában, mely szerinte meg fog szűnni. Ugyanakkor meg kell jegyezni, - kb. két évvel ezelőtt - utalt a koronavírus megjelenésére is, jövendölését mégse hitte el senki. A róla szóló cikk ide kattintva érhető el...

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás 

TOP 5